"Kósa Lajos hívja össze az Országgyűlés honvédelmi bizottságát!"

Harangozó TamásAz MSZP arra szólította fel az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnökét, hívja össze a testületet és a kormány a szakbizottság előtt tisztázza magát Ökotárs-ügyben.

Harangozó Tamás, a bizottság alelnöke pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében rámutatott, immár jogerős bírói döntés is kimondta, hogy az Ökotárs Alapítvány irodáinak átkutatása, munkatársainak meghurcolása teljességgel jogellenes volt. A független magyar bíróság döntése mellett az Országgyűlés szakbizottsága sem mehet el szó nélkül, ezért felszólítja Kósa Lajost, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökét a testület ülésének összehívására – írta. Hozzátette: a bizottság előtt Pintér Sándor belügyminiszternek tisztáznia kell a történteket, meg kell neveznie a felelősöket, és garanciát kell adnia arra, hogy hasonló eset soha többé nem ismétlődhet meg Magyarországon. Továbbá elvárják, hogy a kormány nevében nyilvánosan megkövesse az érintett civil szervezeteket és a norvég kormányt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság határozata szerint törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál végzett tavaly szeptemberi házkutatás, mert hiányzott a kényszerintézkedés általános feltétele. Az alapítvány közleményben üdvözölte a bíróság döntését, jelezve ugyanakkor, aggasztónak tartja azt a jelenséget, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda “egyértelmű politikai nyomásra törvénysértő házkutatást, lefoglalást hajt végre” Magyarországon. A rendőrség visszautasította az Ökotárs Alapítvány állításait, és hangsúlyozta: feladatait pártbefolyástól mentesen látja el.