Antikorrupciós csomagon dolgozik az MSZP

Antikorrupciós csomagon dolgozik az MSZP

MSZP

Harangozó Tamás elmondta, a többi párt javaslataival ellentétben az MSZP antikorrupciós csomagja a tervek szerint több területre is kiterjed. A kampány- és pártfinanszírozás átalakítása, a kormányzati működés átláthatóságának megteremtése mellett az ellenőrző, rendészeti szervek reformját is tartalmazni fogja – fejtette ki. A szocialista politikus közölte, a frakcióülésen szó lesz Putyin orosz elnök két hét múlva esedékes budapesti látogatásáról, annak nemzetközi, uniós következményeiről. Harangozó Tamás azt mondta, a frakcióülésen azt is megvitatják, hogy a parlamentben hogyan mutassák be, leplezzék le a kormány korrupciós ügyeit.

A helyszínt azzal indokolta, hogy “a kétharmad lebontását eredményező” időközi országgyűlési választás kampányának közepén vannak. Hozzátette, a frakcióülés után pénteken a pártvezetés és a frakció tagjai a választókerület szinte minden részét felkeresik, találkozókat, fórumokat tartanak.
 Veszprémben azért kell időközi választást tartani, mert Navracsics Tibort uniós biztossá nevezték ki, így – mivel ez a tisztség és a parlamenti képviselőség összeférhetetlen – október 30-ai hatállyal lemondott országgyűlési mandátumáról. A február 22-ei választáson az MSZP a függetlenként induló Kész Zoltán tanárt támogatja.