"Lesz Moszkva tér Budapesten"

"Lesz Moszkva tér Budapesten"

Tarlós IstvánTarlós István, fotó: Kovács Tamás/MTI (archív)Lesz Moszkva tér Budapesten, de nem a Széll Kálmán téren. Így reagált Tarlós István főpolgármester szombaton az MTI-nek Horváth Csaba fővárosi képviselő előző nap neki címzett nyílt levelére, amelyben a szocialista politikus azt javasolta, hogy a Széll Kálmán teret nevezzék vissza Moszkva térnek.

A főpolgármester a közleményben kiemelte: a Moszkva teret a II. kerület írásos civil kezdeményezésére nevezték, “nem át, hanem vissza Széll Kálmán térnek”. A szocialista képviselő titulusára reagálva – Horváth Csaba a levelét frakcióvezetőként jegyzi – Tarlós István arra is kitért, Horváth Csaba nem frakcióvezető, tekintettel arra a körülményre, hogy a közgyűlésben már nincsenek frakciók.

“Horváth Csabáéknak el kellene dönteniük, miként hangolják össze az orosz katonák 70 évvel ezelőtti sorsa feletti aggodalmaikat a közelgő Putyin-látogatással szembeni ellenérzéseikkel” – írta a főpolgármester.

A Moszkva tér lehetséges új helye kapcsán Tarlós István szerint “Kőbányán is félreértik a helyzetet”, mivel a kerületnek nem egyetértési, hanem csak véleményezési joga van. (A kőbányai képviselő-testület hétfőn egyhangúlag elvetette, hogy a X. kerületi Óhegy parkot Moszkva parkra nevezzék át.)

“Ettől függetlenül azonban úgy döntöttem, hogy a helyszínről szóló végleges előterjesztéssel megvárom a moszkvai főpolgármester néhány hónap múlva esedékes budapesti látogatását, mikor is moszkvai Budapest utcáról is szeretnék megállapodni” – írta Tarlós István.