Ezt mondta Orbán Viktor a Simicska-nyilatkozatra

Ezt mondta Orbán Viktor a Simicska-nyilatkozatra

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) rendezett kétnapos rendkívüli külképviselet-vezetői értekezlet első napján, 2015. március 9-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTIOrbán Viktor szerint a sértettség beszél Simicska Lajosból és hogy nem látja értelmét az ilyen csinnbumm cirukszoknak.

A miniszterelnök hétfőn, a budapesti nagyköveti értekezleten mondott beszéde után egy újságírói felvetésre, hogy a nagyvállalkozó szerint írt róla jelentéseket, azt válaszolta, a tények magukért beszélnek, minden információ elérhető. Sajnálatosnak nevezte, hogy “személyes sértettség ilyen mélyre juttathat bárkit”. Hozzátette, nem látja értelmét “ilyen csinnbumm cirukszokat csinálni a magyar politikában”, ezért ezekben a vitában való részvételnek – a tények világossá tételén túl – nem látja értelmét.

Simicska Lajos vasárnap a Mandiner portálnak adott interjúban azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek – közös sorkatonai szolgálatuk idején – jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni a kormányfő. A Miniszterelnökség reakcióként Orbán Viktor egy korábbi, képviselői írásbeli kérdésre adott válaszát küldte el, amelyben a miniszterelnök csatolt dokumentumokkal alátámasztva írja, hogy megpróbálták beszervezni, de azt visszautasította.