"Magyarország a Nyugathoz tartozik"

"Magyarország a Nyugathoz tartozik"

Fodor Gábor, fotó: Kovács Attila/MTI (archív)Magyarország a Nyugathoz tartozik, és az ország három legfontosabb ünnepe a Nyugat választásának szimbóluma. Ezt jelentette ki a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke a budapesti Pilvax kávéháznál tartott beszédében vasárnap.

Augusztus 20. a kereszténység és Európa választása, március 15. a polgárosodás és a szabadság választása, míg október 23. a demokrácia és a köztársaság választása a szovjet elnyomás, a “keleti nyitás” helyett  – mondta Fodor Gábor, aki a kávéház oldalánál felállított emelvényről beszélt. Az Ady szavaival megfogalmazott kompországról beszélő politikus úgy fogalmazott, hogy a történelem során hol a külső erők lökték egyik vagy másik irányba az ország hajóját, hol a legénység bizonytalankodott. A népet, azaz az utasokat ritkán kérdezték meg arról, merre akarnak menni, ha viszont megkérdezték őket, mindig a Nyugatot választották – szögezte le Fodor Gábor.

A képviselő úgy fogalmazott, a nemzeti emlékezet a legjobb iránytű, mert pontosan megmutatja, hogy a magyar nép milyen értékrendet vall a magáénak és merre szeretne tartani. Nem lehet véletlen, hogy a magyar nép azokat a történelmi eseményeket ünnepli, amikor az ország a két part között hánykódva egyértelműen a nyugati irányt választotta – mondta Fodor Gábor. Ezek a nemzeti ünnepek állásfoglalások a nyugati értékek mellett. Március 15. lényegében a legjobb példa erre, mert a forradalom eszméi Párizsból Bécsen át, nyugatról érkeztek Budapestre – tette hozzá. A kor nagyjai Párizsra és Londonra vetették vigyázó szemeiket, nem Moszkvára. Kossuthnak és Széchenyinek Franciaország és Anglia volt a sztárállam, nem pedig Oroszország és Törökország – jelentette ki Fodor Gábor. 1848-ban a forradalom eszméje nyugatról érkezett, és a szabadságharcot keletről verték le. 1956-ban ugyanez történt, a magyarok a nyugati világ szabadságét akarták, a forradalmunkat megint keletről fojtották el – emlékeztetett.

Mindig választani kell Nyugat és Kelet között. Európa vagy Moszkva, nyugati nyitás vagy keleti nyitás, lengyel barátaink vagy az orosz medve, ez a kérdés, válasszatok! – szólított fel a hallgatóságát Fodor Gábor. A pártelnök kijelentette, nem hagyhatják, hogy a Fidesz elszakítsa az országot a “nyugati parttól”, nem hagyhatják, hogy rájuk kényszerítse a maguk keleties értékrendjét, hogy Moszkva illiberális állama felváltsa Európa liberális demokráciáját.

Turner Christopher Roy, a párt budapesti választmányának legifjabb tagja azt mondta, a liberalizmus nem állította magáról, hogy tökéletes, de aki nem ismeri a liberalizmust, az nem tudja támogatni a szabadságot, a szabad gondolkodást és a fejlődést. A 12 pont között vannak olyanok, amelyek aktuálisabbak, mint valaha – közölte. Ne támadják a független médiát, hagyják békén az internetet! Az Országgyűlés tagjai ne magukat, hanem a választókat képviseljék! – szólított fel, miközben kitért arra, hogy az 1848-ban követelt nemzeti bank létrejött, de az MNB jelenleg az ország pénzének gyarapítása helyett kastélyokat és villákat vásárol milliárdokért. A felszólaló emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szavaira, amelyek szerint a gazdasági bevándorlás csak bajt és veszedelmet hoz. 

Saját példáját említve azt mondta, ő két gazdasági bevándorló gyermeke, mert édesanyja Erdélyben nevelkedett és felnőttként költözött Budapestre, ausztrál édesapja pedig a munkája révén került ide. Leszögezte, mindketten becsületesen dolgoztak és segítették az ország gyarapodását. Egyúttal megköszönte Magyarországnak, hogy befogadta őket, és lehetővé tette, hogy megismerjék egymást. A felszólalásokat körülbelül 100-150 szimpatizáns hallgatta.

Kapcsolódó cikkek