"Mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak"

"Mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak"

Orbán Viktor miniszterelnök válaszol a jobbikos Mirkóczki Ádám "Lehet így hitelesen kormányozni?" című azonnali kérdésére az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. március 16-án, fotó: Illyés Tibor/MTI"Mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak, bennünket zaklattak, bennünket hallgattak le, ránk telepítettek ügynököket, és bennünket gumibotoztak". Ezt jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.

A kormányfőt az azonnali kérdések során a jobbikos Mirkóczki Ádám kérdezte arról, igaz-e Simicska Lajos nagyvállalkozó vádja, miszerint a katonaság idején együttműködött a III/4-es főcsoporttal. Orbán Viktor úgy reagált: amit legszívesebben mondana, azt nem mondhatja, s amit szíve szerint tenne azokkal, akik “sunyi módon gyanúsítgatnak”, azt nem teheti. “A népnyelv erőteljes kifejezéseit és a népi elégtétel bevett módszereit kerülnie kell a miniszterelnöknek” – fogalmazott, megjegyezve: “pedig kedvem lenne hozzá és igény is volna rá”. Azt mondta, ezt kerülni kell, amíg az ország élén áll, de “ez nem tart örökké, mindennek rendelt ideje van, az elégtételnek is”. Azt hangoztatta: “mifelénk az ilyesmit nem cáfolni szokták, hanem visszautasítani”, nevetségesnek tartotta a hallottakat. Közölte, ha bármit fel lehetett volna hozni ellene az elmúlt 25 évben, akkor már régen “kitekerték volna a nyakát”.

A kommunizmus elleni küzdelmet erkölcsi indíttatásúnak nevezte, utalva arra, hogy erkölcsi kötelesség teljesítéséért nem járhat előny, és sosem hozakodtak elő antikommunista érdemekkel. 
Kiemelte, a valóságban fordítva állnak a dolgok, ” mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak. “A valóság az, hogy mi alakítottuk az első kommunistaellenes szervezetet” – szögezte le, s jelezte, büszke, hogy 25 évet tett bele abba, hogy “a kommunisták még felvizezett, hosszúlépéses formában se térhessenek vissza”.