A Jobbik a politikusok nyilatkozatait kéri

A Jobbik a politikusok nyilatkozatait kéri

Mirkóczki ÁdámA Jobbik azt kéri, hogy a politikusok nyilatkozzanak, ők vagy családtagjaik vettek-e ki pénzt a Quaestorból március 1. és 9. között.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, kérésük az országgyűlési és EP-képviselőkre, miniszterekre, államtitkárokra, helyettes államtitkárokra és a tárcák “holdudvarához tartozókra” vonatkozik. A parlamenti képviselőknek hétfőn adnak át egy nyilatkozattervezetet – közölte a szóvivő, aki szerint több mint beszédes, ha valaki nem tölti ki azt.

Azt is mondta, ha a miniszterelnök tudott előre a helyzetről, nemcsak a közpénzt kellett volna megvédenie, hanem az emberek pénzéért is tennie kellett volna. 
A Jobbik egyúttal vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Quaestor-ügyben, erre vonatkozóan szintén hétfőn keresi meg a parlamenti frakcióvezetőket.

A szóvivőt kérdezték arról is, hogy tervez-e a Jobbik valamit Kulcsár Gergely képviselővel szemben, miután újabb, zsidókon gúnyolódó levele került nyilvánosságra. Mirkóczki Ádám azt felelte, nincs információja semmilyen szankcióról, a párt pedig nem vállal felelősséget a levélben foglaltakért. A holokauszt-tagadásért előző nap első fokon pénzbüntetésre ítélt Ágoston Tibor ügyére ugyancsak úgy reagált: nincs tudomása arról, hogy a párt kizárná a debreceni önkormányzati képviselőt.