"Válságálló munkahelyekre van szükség"

"Válságálló munkahelyekre van szükség"

Az LMP szerint csak a kis- és középvállalkozások teremtenek válságálló munkahelyeket, ezért fontos ezek támogatása. Ezt mondta a párt tapolcai országgyűlési képviselőjelöltje csütörtökön Sümegen.

Sallee Barbara közölte, Magyarországon már csak a GDP felét termelik kis- és középvállalkozások, de a foglalkoztatás 80 százalékát ez a szektor adja. Sokkal nagyobb arányban vannak hazai tulajdonban, mint az exportra termelő multiszektor. Hozzátette, a kormány viszont a nagy cégeket és a multikat támogatja, sok cégnek adtak támogatást munkahelyteremtésre, munkahelyenként akár 10-20 millió forintot. Úgy fogalmazott, ezekből a kiadásokból “kisvállalkozások százait lehetne fejleszteni”, mert a hazai kisvállalkozók jelenleg maximum néhány milliós támogatást tudnak elnyerni. A képviselőjelölt azt mondta: a kis- és középvállalkozások azért teremtenek válságálló munkahelyeket, mert helyi szükségletekre termelnek és a szolgáltatásaik ellenértéke helyben marad. Ezek helyzetének romlása a térségben megszűnő munkahelyeket és elvándorlást idéz elő – jelentette ki.

Sallee Barbara szerint a fejlesztési irányok meghatározásakor a térség fejlődését kell szem előtt tartani és válságálló munkahelyeket kell teremteni.
Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.