"Teremtsék meg a Quaestort vizsgáló bizottság felállításának feltételeit!"

"Teremtsék meg a Quaestort vizsgáló bizottság felállításának feltételeit!"

Varju LászlóA Demokratikus Koalíció azt követeli, teremtsék meg a feltételeket, hogy a Quaestor-ügyet vizsgáló bizottság felállhasson és elkezdhesse munkáját. Erről a párt alelnöke beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Varju László skandalumnak nevezte, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hétfői ülésén nem döntött a bizottság felállításról szóló kezdeményezés tárgysorozatba vételéről, ehelyett elnapolta a kérdést. A független képviselő azt mondta, a jelen időszak nem csak a vizsgálóbizottság ellehetetlenítéséről szól, mert “vizsgálatok leállítását is végzi a kormány”.  Varju László szerint a Quaestor-ügyben Matolcsy György jegybankelnök és a Magyar Nemzeti Bank egyértelműen felelős, “bűntársa, elkövető társa” Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, lehet beszélni Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter felelősségéről is, de a legnagyobb felelősséggel Orbán Viktor miniszterelnök tartozik, “aki bennfentes információkkal visszaélve”, embereknek és cégeknek adott lehetőséget arra, hogy hamarabb vegyék ki a pénzüket.