Nincs több hasmenés

adományok

A tisztiorvosi szolgálat szakemberei hétfőn újabb helyszíni ellenőrzést végeztek, és megállapították, a hiányzók száma megfelel az átlagosnak. Az ismételt közegészségügyi bejáráson kisebb hiányosságokra hívták fel az iskola vezetőinek figyelmét, illetve járványügyi kérdőíveket is kiosztottak. A felmérés célja a fertőzés és az elfogyasztott élelmiszer közötti összefüggés kizárása, vagy alátámasztása, valamint a fertőzés terjedésének rekonstruálása. Az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési szakemberek által vett étel- és vízminták laboratóriumi vizsgálata még tart, de az eddigi bakteriológiai vizsgálatok eredménye negatív.

A szegedi Gregor József Általános Iskola igazgatója szerdán jelentette a járási tisztifőorvosnak, hogy az intézményből 120 gyermeket küldtek haza hányással, hasmenéses tünetekkel. A következő napokban tovább emelkedett a betegek száma, összesen 201 embernél jelentkeztek a tünetek, három gyerek került kórházba, közülük időközben egy tanulót hazaengedtek. 
A hatóság minden járványügyi intézkedést azonnal megtett az eset kapcsán – már csütörtökön délelőtt közegészségügyi ellenőrzést végeztek, fertőtlenítést rendeltek el, víz- és ételmintákat szállítottak el vizsgálatra és felvették a kapcsolatot valamennyi megbetegedett gyermek szüleivel és a gyermek háziorvosokkal is – áll a közleményben.