Madárköltési csúcs

Madárköltési csúcs

cinege

Szigetvári Csaba, az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület projektvezetője szerdán az MTI-nek elmondta: a természetvédők által készített és kihelyezett több mint ötven odú közül huszonhetet foglaltak el a madarak, s azokban 133 fiókát és 30 tojást találtak az ellenőrző odúlesen résztvevő önkéntesek.

Tizenkét odúban 66 széncinege és 25 tojás volt, egyben pedig hét kékcinege. További két odúban is volt még 12 cinegefióka, de azokról egyelőre nem lehetett megállapítani, hogy melyik fajtához tartoznak. 

Csuszkák két odúba költöztek és hét fiókát neveltek a fészekaljakban.

Kilenc odút seregélyek foglaltak el, 36 fiókájuk kelt ki, míg 5 tojáson még ül az anyamadár.

Szigetvári Csaba megjegyezte, hogy a seregélyeket a harkályok juttatták a mesterséges odúkhoz, a kis madaraknak készített, 32 milliméteres nyílást ugyanis kopácsolással nagyobbra tágították, így oda befértek a nagyobb seregélyek.

Egy odúban három macskabagoly kelt ki, a fiókák már ki-kirepülnek a környező fák ágaira, miközben az anya- és apamadár féltve őrzi őket.

A közepes méretű, felül barnás, vagy szürkés, míg alsó részén világosabb színárnyalatú macskabagoly nem vándorol, élete végéig költési helyén marad, és hevesen védi területét. 

A projektvezető szólt arról, hogy a kihelyezett mesterséges költési helyekre azért van szükség a Nyíregyháza északi határában elterülő 370 hektáros Sóstói-erdőben, mert az erdőfelújítás miatt egyre kevesebb az idős fa, illetve az azokon képződő természetes odú.

A madarak mellett a mesterséges odúk közül tízet mogyorós pelék foglaltak el lakóhelynek, így az odúk 75 százalékának van jelenleg lakója. A vörös, szürkés, sárgás bundájú, hasán világosan árnyalatú pelék 6,5-8,5 centiméter hosszúak, 15-25 grammosak, de téli alvásukkor 35-45 grammra is megnőnek. Az egérféléktől az különbözteti meg a kis rágcsálót, hogy a mancsa párnázott, füle lekerekített, s nagy fekete szemei vannak.

Kapcsolódó cikkek