"Legyen ismét gazdaságilag önálló a marcali kórház!"

"Legyen ismét gazdaságilag önálló a marcali kórház!"

MSZP

Az ellenzéki párt politikusa szerint amióta 2013-ban a marcali kórház telephelyként a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházhoz tartozik, és osztályait a kaposvári osztályokhoz rendelték, a marcali kórház működtetésében, finanszírozásában “a maradványelv” érvényesül. Azért kezdtek aláírásgyűjtésbe, mert úgy tapasztalták, hogy “a kormányzat, a Fidesz a szép szóból nem nagyon ért” – fogalmazott Harján Dávid, hozzátéve: “abban reménykedünk, ha erőt mutatunk fel, kénytelenek lesznek változtatni ezen a mostani állapoton”. Harangozó Gábor, a párt megyei elnöke, országgyűlési képviselő úgy vélte: “ez nem csak egy fontos helyi ügy, a marcali kórház jól mutatja azt is, miért működésképtelen az a fajta központosítás, amit az egész országban meg akar csinálni a kormányzat”. Az a terv, amit a kormány készített az egészségügy átalakítására – pontosan a marcali tapasztalatok alapján – sürgősen át kell gondolni, és le kell állítani – hangoztatta a képviselő. Jelezte, a marcali kórház ügyében interpellálni fogja az egészségügyi minisztert. Elmondta azt is, hogy az MSZP módosító indítványokat fog benyújtani a bérek rendezésére és a feladatfinanszírozást illetően a jövő héten kezdődő költségvetési vitában.

Az MSZP marcali szervezete korábban az MTI-nek küldött közleményében azzal indokolta az aláírásgyűjtési akció elindítását, hogy állításuk szerint “általános elégedetlenség alakult ki a városban, és a térség közel 40 ezer lakosa között a marcali kórház romló ellátási színvonala, valamint amiatt, hogy egyre több esetben a távol lévő Kaposvárra kell utazni kórházi ellátásért”. 
Közölték, az összevonást azért is nehezményezik, mert a város pályázatok segítségével folyamatosan fejlesztette a kórházat, az elmúlt 13 évben  400 millió forintot költött rá. Harján Dávid a csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, folytatják az aláírások gyűjtését, továbbá a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjéhez és a város polgármesteréhez fordulnak, azt kérve: egyeztessenek a megye és a kaposvári kórház vezetésével a marcali kórház gazdasági önállóságának visszaállítása érdekében.