"Egy nemzet vagyunk"

Semjén ZsoltSemjén ZsoltA nemzeti összetartozás napján mindenhol tartanak megemlékezéseket, ezáltal "mindenki tudatosítja magában, hogy egy nemzet vagyunk". Ezt mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában csütörtökön.

Semjén Zsolt emlékeztetett, összefüggő törvénysorozat született az egyetemes magyarság megtartásáért. Három alapvető fontosságú törvényről van szó, a legfontosabb az alaptörvény, amely nem csak azt mondja ki, amit korábban, hogy Magyarország felelősséget érez a külhoni magyarságért, hanem azt, hogy felelősséget visel. Tehát alkotmányból következő kötelezettség támogatni a külhoni magyarokat – mondta.

A másik alapvető fontosságú jogszabályként a miniszterelnök-helyettes a honosítási törvényt említette, amely – mint mondta – lehetővé teszi, hogy közjogilag is kapcsolódjanak Magyarországhoz azok a magyarok, akiket “a történelem viharai elszakítottak”. Szavai szerint a harmadik jogszabálynak, a nemzeti összetartozási törvénynek spirituális jelentősége van. Az államnak, miközben kulturális programokat, oktatási intézményeket támogat, elsősorban “katalizátornak” kell lennie. Kifejtette, az a cél, hogy minél több személyes szál szövődjön, és ezek mintegy hajszálgyökerekként átszőjék a Kárpát-medencét. A nemzeti összetartozás napján látható, hogy ez a lehetséges válasz Trianonra: nemzetegyesítés az állampolgársággal, a külhoni magyarok támogatása, és az, hogy a magyar állam teljes súlyával kiálljon az autonómia mellett – mondta.

Semjén Zsolt azt mondta, a nemzeti összetartozási törvénynek és a kormány nemzetpolitikájának köszönhetően már teljes parlamenti és társadalmi konszenzus van a legfontosabb kérdésekben. Hangsúlyozta: pár évvel ezelőtt nem így volt. Egyetértés van abban, hogy jár az állampolgárság a külhoni magyaroknak, ebből következően a szavazati jog, és az autonómia – a tömbmagyarságnak területi, a szórványmagyarságnak kulturális autonómia – fejtette ki. Ahhoz, hogy a magyarság megmaradjon, erős támogatási rendszert kialakítan. Felhívta a figyelmet arra, hogy ennyi pénzt még soha nem fordítottak a külhoni magyarságra, különösen az iskolarendszerre. Kitért a honosításra is, megemlítve, hogy eddig több mint 730 000 állampolgársági kérelem érkezett, és 690 000-en le is tették az állampolgársági esküt.

A miniszterelnök-helyettes közölte, a kormány elkötelezett a szórvány megtartása iránt is (példaként említette a dél-erdélyi településeket), jelentős támogatásokat fordítanak például arra, hogy iskolabuszokkal eljuttassák a gyerekeket környező településekről a magyar oktatási intézményekbe. Semjén Zsolt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is beszélt a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A többi között azt hangsúlyozta: Magyarországnak “nincs szüksége történelemhamisításra, mert a történelmünk olyan értékes, hogy önmagában megáll – ellentétben más országok történelemhamisításával”.