"A kormány foglaljon állást menekültkérdésben!"

"A kormány foglaljon állást menekültkérdésben!"

Z. Kárpát DánielA Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy foglaljon állást: a sajtóban megjelent 2013-as menekültügyi stratégiája a valós álláspontja vagy az amiről a jelenlegi kommunikációja szól.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy egy sajtóban megjelent 2013-as kormányzati stratégia a migráció pozitív gazdasági hatásait fejtegette és az önkormányzatok befogadó szerepének ösztönzését tartotta szükségesnek. A jobbikos politikus szerint ez ellentétben áll a jelenlegi kormányzati kommunikációval, ezért szerinte a kormánynak színt kell vallania.

Elképesztőnek minősítette a baloldali és liberális politikusok véleményét is, amelyekkel összefüggésben szóvá tette, hogy a menekültek letelepítése mellett kiállnak, míg a határon túli magyarok magyar állampolgársága ellen kampányoltak.


Felvetette azt is, hogy például a koszovói bevándorlók jelenleg tranzitországként tekintenek Magyarországra, a fekete afrikaiaknak viszont mindegy, hogy melyik európai országba érkeznek. Z. Kárpát Dániel a más uniós országból visszaküldöttek esetében pedig azonnali fellépést sürgetett. 
Az ellenzéki politikus kérdésre azt is elmondta, támogatnák Orbán Viktor miniszterelnök elképzelését arra vonatkozóan, hogy a bevándorlásról szóló szabályozást vissza kell venni nemzeti hatáskörbe.

Kapcsolódó cikkek