Ezt akarja nyilvánosságra hozatni az Együtt

Juhász PéterAz Együtt – a Korszakváltók Pártja alelnöke a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordul annak érdekében, hogy kiderüljön, az V. kerületi önkormányzat milyen és mekkora összegű szerződéseket kötött Sándor Sz. Zsolt ügyvédi irodájával.

Juhász Péter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy az ügyvédi iroda neve az V. kerületben a „közbeszerzésektől az ingatlaneladásokon keresztül mindenhol felmerül”, de sem az önkormányzat sem a cég nem árulja el, hogy mennyi megbízási díjat fizetnek ki számukra.     A politikus azt is mondta, hogy eközben a Miniszterelnökség májustól az év végéig 65 milliót, azaz közel havi tízmillió forintot fizet ügyvédi irodáknak egyéb üzletviteli tanácsadás és ingatlanforgalmazás tevékenységre. Ebből 45 millió Körmendy-Ékes Judit volt ORTT elnök irodája kap – tette hozzá. Azt tudakolta, hogy a Miniszterelnökség milyen üzleti tevékenységet folytat és az az üzlet milyen nyereséget termel, hogy még tanácsadókat is megéri felvenni közel havi tízmillió forintért. Juhász Péter úgy fogalmazott, hogy Balsay István alkotmánybíró fiának ügyvédi irodája további hatmillió forintot kap a Miniszterelnökségtől különböző ügyvédi munkákra. Ezek felvetik a kérdést, hogy pénzmosásról van szó, vagy az ügyvédek valós tevékenységet folytatnak – fogalmazott.