Kábítószer-termesztőt fogtak

Több mint kétszáz tő vadkendert találtak a rendőrök Szolnokon, egy használaton kívüli gyártelep területén, a nyomozók eljárást indítottak egy 44 éves szolnoki férfi ellen kábítószer birtoklása miatt. Ezt közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.

Szabó Zoltán elmondta: a körzeti megbízottak még péntek délután Szolnokon egy személygépkocsival közlekedő férfit igazoltattak, és a jármű utasterében kábítószergyanús növényi anyagot, digitális mérleget, a sofőrnél pedig nagy mennyiségű készpénzt találtak. Az intézkedő rendőrök a férfit elfogták és a rendőrkapitányságra előállították – tette hozzá.

A sajtóreferens tájékoztatása szerint a nyomozók ellenőrizték a férfi lakhelyét, tartózkodási helyeit és házkutatást tartottak a szolnoki Thököly úton a férfi által bérelt használaton kívüli gyártelep területén, ahol egy rejtett helyiségben több mint 200 tő vadkendert találtak. A nyomozók lefoglaltak a helyszínen a marihuána előállításánál alkalmazott eszközöket, ventillátorokat, fűtéshez használt világító berendezéseket, sátrakat, tápoldatokat – tette hozzá.
 Szabó Zoltán beszámolt arról, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított Sz. Attila ellen, a nyomozók a szolnoki férfit 2015. július 4-én gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrök a lefoglalt növényeket szakértők bevonásával vizsgálják – tette hozzá.