"Kritikus helyzetbe került a gázbiztonság"

Kepli LajosA Jobbik szerint kritikus helyzetbe került a hazai gázbiztonság az Északi Áramlat kapacitásának megduplázása és a Déli Folyosó bővítésének leállítása miatt.

Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat Brüsszellel és Oroszországgal annak érdekében, hogy a 2019 után megszüntetni tervezett ukrajnai vezeték után is biztonságosan hozzáférhessen Magyarország a gázhoz.

Az ellenzéki politikus szerint a német és orosz energiacégek által megkötött, az Északi Áramlat kapacitásának megduplázására vonatkozó megállapodás függőségi helyzetbe kényszeríti a közép- és kelet-európai országokat. Magyarország ugyanazt az orosz gázt kapja majd, csak kelet helyett nyugatról, az onnan diktált feltételek szerint – jelentette ki Kepli Lajos, aki szerint ez áll az energiaunió hátterében is, az uniós országok vezetékeinek összekapcsolása megkönnyíti a nyugat-kelet irányú ellátást. 
Értékelése szerint a Visegrádi Négyeknek, valamint Romániának és Bulgáriának keményebben kellett volna lobbizni.

Kifogásolta azt is, hogy a Török Áramlat terve megbukott, s ha mégis megépül, akkor csak a törököket ellátó szűk kapacitás erejéig. 
Szóvá tette azt is, hogy a források nem váltak többoldalúvá, a diplomácia nem tudott előrelépni a kérdésben. A lehetséges forrásországok között említette Iránt, Türkmenisztánt és Algériát is. A Jobbik képviselője kitért arra is, hogy szerinte a kormány kirakatpolitikát folytat a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, amit az unió hadjárata miatt már csak néhány hétig vagy hónapig lehet fenntartani.