"A korábbiaknál is nagyobb káosz várható a tanévkezdés előtt"

"A korábbiaknál is nagyobb káosz várható a tanévkezdés előtt"

Bangóné Borbély IldikóBangóné Borbély Ildikó szocialista párti országgyűlési képviselő szerint a korábbi éveknél is nagyobb káosz várható az idei tanévkezdéskor.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a háttérben is nagy problémák láthatók. Kérdésként fogalmazta meg, valóban távozik-e az Oktatási Hivatal vezetője, gazdasági vezetője és – augusztus végével – Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár, akiért, mint mondta, nem fognak “könnyeket ejteni”.

Az Orbán-kormány alig két év alatt szétverte az önkormányzati fenntartású iskolarendszert – jelentette ki, hozzátéve, szakemberek már akkor jelezték, az “államosítás” okozta központosítás megbénítja a közoktatást. Hangsúlyozta, vezetésre alkalmas emberekre és működőképes intézményekre lenne szükség.

Mint mondta, azóta a “mamuthivatal” többször szorult pótlólagos pénzügyi forrásokra, a média pedig a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ erőszakos iskolaigazgató-váltásaitól hangos, az intézmény ugyanúgy képtelen ellátni feladatát, mint a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello). Utóbbiról szólva arról beszélt: tavalyelőtt 28 000 tankönyv nem érkezett meg időben, egy éve pedig a tankönyvcsomagok körül alakult ki káosz, idén a Kello már hivatalosan közölt feladatai némelyikét sem látja el; példaként a szortírozást és az iskolába beszállítást említette. A Kello kapja a pénzt, de az iskoláknak kell a munkát ellátniuk, úgy, hogy a negyedmilliárdos haszonból sikerült 140 millió forintos hiányt létrehoznia az intézménynek – mondta Bangóné Borbély Ildikó.

Kapcsolódó cikkek