"A kormány végképp sebezhetővé tette a gazdaságot"

"A kormány végképp sebezhetővé tette a gazdaságot"

Schmuck ErzsébetSchmuck ErzsébetAz LMP szerint a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt megszilárdult egy aránytalan, rossz gazdasági szerkezet, az ország egyre jobban függ az autóipartól. Az ellenzéki párt a multinacionális vállalatok helyett a kis- és közepes cégeket (kkv-k) tekintené stratégiai partnernek, és növelné adókedvezményüket.

Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt erről, rámutatva: míg a 2008-as válság előtt az ipari növekedéshez az autóipar átlagosan mintegy 20 százalékkal járult hozzá, az elmúlt másfél évben már 66 százalékkal. A tavalyi, mintegy 26 ezermilliárd forintnyi ipari termelésen belül a szektor 6500 milliárd forintos, minden más szektornál nagyobb részesedéssel bírt. A gyógyszeripar ennek töredékével rendelkezett, az élelmiszeripar pedig fele ekkora részesedést szerzett – tette hozzá. Az LMP úgy látja, az autóipar dominanciája miatt az ország ki van téve a rendkívül konjunktúraérzékeny iparág hanyatlásának és néhány nagyvállalat döntésének. Az ország külkereskedelmét is sérülékennyé teszi, hogy az ötven legnagyobb exportőr közül huszonegy a jármű- vagy gumiabroncsgyártó, autókereskedő.

 
A szektor ugyanakkor mindössze 87 000 embert foglalkoztat – mutatott rá egy másik problémára a képviselő, jelezve, a GDP-növekedésből az emberek négyötödének nincs haszna.  Schmuck Erzsébet a torz gazdasági szerkezetet azért is kockázatosnak tartja, mert már most láthatók az autóipar bővülésének korlátai. Bírálta azt is, hogy miközben a multik 200 milliárd forintnyi adókedvezményt kapnak, a kkv-k mindössze 1 milliárdnyit. Az LMP ezért adó- és járulékfizetési kedvezményt nyújtana az induló hazai kisvállalkozásoknak.

Kapcsolódó cikkek