"Több forrás kell a felsőoktatás átalakításához"

"Több forrás kell a felsőoktatás átalakításához"

Hiller IstvánHiller IstvánAz MSZP szerint legalább a 2010-es szintre kellene visszaállítani a felsőoktatás finanszírozását ahhoz, hogy hatékony lehessen az egyetemek és főiskolák rendszerének átalakítása. Erről Hiller István, a szocialisták oktatási kabinetjének vezetője, volt szakminiszter beszélt csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Elmondta, pártja kormányzásának utolsó évében 186 milliárd forint állt a felsőoktatás rendelkezésére, míg az idén csak 153 milliárd forint, jövőre pedig 165 milliárd forint lesz ugyanerre a célra. Hangsúlyozta, a kabinet által tervezett szerkezeti átalakítások csak akkor lehetnek sikeresek, ha legalább 20 milliárd forinttal növelik az ágazat állami támogatását.

Hiller István emellett felszólította a kormányt, hogy a bejelentett változtatásokról szóló tárgyalások határidejét hosszabbítsa meg szeptember végéig, mivel augusztus hagyományosan a nyári szünet ideje a felsőoktatásban. “Semmit róluk nélkülük!” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a kormánynak az érintett intézmények mellett a felsőoktatási kerekasztal, valamint a parlamenti pártok véleményét is ki kell kérnie, mivel az ágazatban végrehajtott átalakítások hosszú távon, várhatóan csak a következő országgyűlési ciklusokban fejtik ki hatásukat.

A korábbi tárcavezető beszélt arról is, hogy a felsőoktatás átalakítását össze kell hangolni a közoktatás szabályozásával is. Elmondta, 2010 óta 25 százalékkal csökkent az egyetemekre és főiskolákra jelentkezők száma, amelyek alapképzéseire 30 százalékkal kevesebb hallgatót vesznek fel. Mindennek természetes velejárója, hogy egyes vidéki intézmények nehéz helyzetbe kerültek – mondta Hiller István, aki szerint a közoktatás helyzetének javítása segíthetne ezen a problémán.

Az MSZP képviselője egyértelművé tette, semmilyen olyan átalakítást nem támogatnak, amely forráskivonással jár, hiszen az egyértelműen további színvonalcsökkenést eredményezne. Hiller István külön kitért a Corvinus Egyetem helyzetére, amiről azt mondta, csak olyan változtatásokat hajlandóak elfogadni, amelyhez az intézmény hallgatói és oktatói testületei is hozzájárultak.