Keresztes László Lóránt, forrás_

Az LMP egyeztetést kezdeményez

Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP szeptember elejére a közlekedési reformmal és a közúti közlekedés piacnyitásával kapcsolatban. Ezt mondta az ellenzéki párt elnökségi tagja, közlekedéspolitikai szakszóvivője szombaton Pécsett, sajtótájékoztatón.

Keresztes László Lóránt úgy látja, a kormányzat súlyos adóssága a közösségi közlekedés ágazatainak összehangolása, az egységes közlekedési rendszer kialakítása, ugyanakkor a jelek szerint a kabinet rászánta magát arra, hogy idén döntést hozzon a közlekedés jelentős átalakításának irányairól. Az egyik legfontosabb közszolgáltatásról van szó, ezért nemzeti érdek, hogy átlátható folyamatban, szakmailag megalapozott, konszenzusos döntés szülessen – hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Hozzátette, az ötpárti tanácskozás megalapozhatja az érintettek széles körének bevonását az érdemi döntések előkészítésébe, hozzájárulhat az önkormányzatok, a közlekedési ágazatban dolgozók érdekeit jobban szem előtt tartó, magasabb színvonalú szolgáltatást biztosító rendszer kialakításához.  

Keresztes László Lóránt rámutatott, hogy kiemelt jelentőségű ágazatról van szó, ezért súlyos károkat okozna, ha az átalakítás rossz koncepció szerint valósulna meg. A közlekedési ágazatok összevonását érintő reformok jelentős késést szenvedtek, hiszen 2017-ben megtörténik a közúti közlekedés piacnyitása, s ez önmagában nehezíti a változtatások kellően alapos előkészítését és végrehajtását – mondta Keresztes László Lóránt. Úgy vélte, megkerülhetetlen, hogy e témákban időben párbeszéd kezdődjön, megismerhetőek legyenek a kormány elé kerülő javaslatok, az érdemi döntések előtt pedig az érintetteknek lehetőségük nyíljon azok megvitatására. Az LMP a közösségi közlekedésben mindig a közlekedési szövetség kialakításának fontosságát képviselte egységes tarifarendszerrel, ütemes menetrend bevezetésével, a jobb ellátás, a párhuzamosságok megszüntetése, a periférikus térségek jobb kiszolgálása, és a fenntarthatóság feltételeinek biztosítása érdekében – mondta a szakszóvivő.