Több külföldi diák érkezik Szegedre

Kétszer annyi külföldi hallgató jön a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében, mint korábban. Erről tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatója az MTI-t.

Bittner Péter közölte, Szegedre az idén 23 országból 123 hallgató érkezik diplomát adó képzésre, a legtöbben – a diákok csaknem egyharmada – Indiából. A szegedi egyetem 2013 óta vesz részt a kormány keleti és déli nyitás jegyében alapított ösztöndíjprogramjában. A program célja a többi között, hogy elősegítse a magyar felsőoktatás nemzetközivé válását, minőségfejlesztését, erősítse a magyar tudományos elit nemzetközi kapcsolatait, népszerűsítse a világban a versenyképes magyar felsőoktatást. A programban való részvétel az idei évtől már nem automatikus a felsőoktatási intézmények számára, arra az egyetemek pályázat útján jelentkezhettek. Háromszáz külföldi hallgató adta be jelentkezését Szegedre, közülük 123 fiatalnak ítélte oda a Tempus Közalapítvány kuratóriuma a Stipendium Hungaricum ösztöndíjat, 110 hallgató kezdi meg tanulmányait idegen nyelvű, 13 pedig magyar nyelvű képzésen.

A 2015/16-os tanévben a jelentkező hallgatók nyolc kar alap- vagy mesterképzésére kerültek be, valamint kilenc doktori iskola is fogad ösztöndíjas hallgatókat az SZTE-n. A legnépszerűbbek az általános orvostudományi, a gazdaságtudományi, valamint a természettudományi és informatikai kar idegen nyelvű képzései, a doktori iskolák képzései közül pedig a bölcsész és a természettudományi területekre érkezik a legtöbb hallgató. A korábbi évekhez képest jelentősen nőtt az érdeklődés – az általános orvosképzésen túl – a gyógyszerész, a gazdaságtudományi és a természettudományos képzések iránt is – tudatta az igazgató.