Szavazást kezdeményez a Jobbik a befogadóállomásokról

Szavazást kezdeményez a Jobbik a befogadóállomásokról

Vona Gábor, a Jobbik elnöke sajtótájékoztatót tart a Martonfához közeli perekedi lőtéren 2015. augusztus 13-án, fotó: Lendvai Péter/MTIVéleménynyilvánító szavazás eredményétől tenné függővé befogadóállomások létesítését a Jobbik, az erről szóló törvényjavaslatot Vona Gábor pártelnök és Z. Kárpát Dániel parlamenti képviselő nyújtotta be az Országgyűlésnek csütörtökön.

Vona Gábor csütörtökön, a Martonfához közeli perekedi lőtéren tartott sajtótájékoztatón elmondta, kezdeményezték, hogy tervezett befogadóállomások tizenöt kilométeres körzetében azonos időpontban, minden érintett településen kelljen olyan szavazást tartani, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket.

Hozzátette, a szavazásnak nem lenne érvényességi küszöbe, ha a szavazati jogával élő választópolgárok több mint fele úgy dönt, ilyen állomás nem létesülhet, az kötelező lenne a kormány számára. Bíznak benne, hogy kellő politikai vita után ez a javaslat átvihető az Országgyűlésen, és Magyarországon sehol sem létesíthető majd ideiglenesnek nevezett befogadóállomás az ott élők megkérdezése nélkül – fogalmazott a politikus. Vona Gábor szavai szerint ez azért is fontos, mert “mindenki tudja már”, hogy egy ilyen befogadóállomás kialakítása “halmozott érdeksérelemmel” járhat az ott élőkre nézve: óriási közbiztonsági, közegészségügyi kockázatot jelent és vagyoni károkat okozhat. A pártelnök úgy vélte, a martonfai, a sormási és a kiskunhalasi ügy “új dimenzióba helyezte a bevándorlás kérdését Magyarországon”, új helyzet elé állította a magyar belpolitikát, a pártokat, köztük a Jobbikot is. Összeurópai problémáról van szó, amely Magyarország sorsát egy-két évszázadra is megnehezítheti, súlyos sorstragédiává is válhat, ha nem teszünk valamit – mondta.

Vona Gábor kitért rá, hogy a pártok különböző módon állnak hozzá a kérdéshez. A baloldal a bevándorlást pusztán humanitárius kérdésnek tekinti. Bár van ilyen aspektusa is, ennél többről szól, a baloldal “nemtörődöm hozzáállása szinte hazaárulással ér fel”. Rámutatott, hogy a Fidesz és a Jobbik egyetért a diagnózisban, abban is, hogy a probléma súlyos, és Magyarországot meg kell védeni a bevándorlóktól, de innentől a vélemények különböznek.

“A Fidesz szélhámos kommunikációt folytat, svihákság, amit művel, mert elsősorban nem a megoldás érdekli, hanem az ügyből kinyerhető kommunikációs és politikai haszon” – jegyezte meg. A politikus szerint a kerítés egy kommunikációs blöff csupán, hiszen átjárható, átvágható, megkerülhető, ráadásul aki eléri, már Magyarország területén van, ebből következően “túl sok illúziónk nem lehet” a sikerével kapcsolatban.

Vona Gábor hangsúlyozta, hogy a Jobbik ezzel szemben felelős és tetterős politikai állást képvisel. A pártelnök újságírói kérdésre a párt megoldási javaslatai között a jelenleg működő állomások zárttá tételét, határőrség felállítását említette. “A Jobbik nem befogadó, hanem visszafordító állomásokat szeretne létesíteni, a bevándorlástól zéró toleranciával szeretnénk megvédeni Magyarországot, akár Brüsszellel szemben is” – mondta. Vona Gábor kitért rá, hogy augusztus 31-én lejár az a türelmi idő, amelyet a Jobbik adott a kormánynak a bevándorlás problémájának kezelésével kapcsolatban.

Ősztől magasabb fokozatba kapcsolnak, rávilágítnak a kormány “felelőtlen politikájára” – mondta, majd hozzátette: “minden törvényes, politikai, szakmai eszközzel”, azon lesznek, hogy az országot rövid és hosszú távon is megóvják a tragédiától. Vona Gábor megjegyezte, hogy a befogadóállomások létesítésében érintett települések számíthatnak a Jobbik segítségére, ha a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, mert a párt ellenzi, hogy a kormány erőszakos, antidemokratikus módon döntsön emberek sorsáról.