Elkészült a nagykanizsai javítóintézet

Elkészült a nagykanizsai javítóintézet

Elkészült a több mint száz fiú elhelyezésére szolgáló nagykanizsai javítóintézet, amely negyven év után az első új építésű ilyen intézmény Magyarországon, s az egyetlen a Dunántúlon. Ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a pénteki átadáson.

Czibere Károly elmondta, országos szempontból és a magyar gyermekvédelem számára is fontos, hogy a nagykanizsai, több mint 2,2 milliárd forint európai uniós forrásból megvalósult zöldmezős beruházás jóvoltából csökken a zsúfoltság és javulnak az elhelyezési körülmények.  Az eddigi négy hasonló intézmény mellett a 108 fiú elhelyezésére alkalmas zalai az ötödik javítóintézet Magyarországon, elkészültével 25 százalékkal bővült az országban az elhelyezési kapacitás – tette hozzá az államtitkár. Kifejtette, a fiatalokkal történő kapcsolattartás érdekében is fontos volt, hogy a dunántúli gyerekek lehetőség szerint ne a hasonló debreceni intézménybe kerüljenek. Az intézményi lehetőségek bővülése mellett ugyanakkor a jogi háttér is magasabb szintre került, miután 20 év elteltével törvény szabályozza a gyermekvédelmi rendszer keretében – s nem büntetés-végrehajtási intézményként – a javítóintézeti nevelést.

Czibere Károly emlékeztetett arra, hogy több mint száz évvel ezelőtt, Aszódon épült az első javítóintézet. Az új intézmény is tükrözi azonban azt a “szükségszerű kétarcúságot”, hogy itt egyszerre kell szigorral végrehajtani a kiszabott büntetést, illetve esélyt és lehetőséget biztosítani a megváltozásra, a társadalomba való visszailleszkedésre. Az Emmi Nagykanizsai Javítóintézete 124 alkalmazottat foglalkoztat, többségében pedagógusokat és szociális szakembereket. A pedagógusok a már bevezetett életpályamodellel, a szociális szakemberek pedig a tavalyi bérpótlékkal és az idei bérkiegészítéssel “azt az üzenetet kapják, hogy a kormány megbecsüli a felkészültségüket és elkötelezettségüket” – jelezte Czibere Károly. Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta még: arról egyelőre nincs döntés, hogy a 108 férőhelyre milyen ütemben és mikortól kezdődik meg a fiúk beköltöztetése, de a zsúfoltság enyhítése miatt erre nagyon hamar sor kerül. Az átadáson Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő egyebek közt arról beszélt, a nagykanizsai javítóintézet “a talpra állás háza, az erény épülete”, mert az oda kerülő fiatalok számára esélyt ad arra, hogy később a társadalom megbecsült polgárai lehessenek.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester arra is emlékeztetett, hogy a kiemelkedő léptékű állami beruházás munkahelyeket és megélhetést teremt a több mint száz munkavállalónak és azok családjának. A nagykanizsai intézmény átadása kapcsán készült sajtóanyag szerint a csaknem ötezer négyzetméteres javítóintézetben olyan 12 és 21 év közötti fiúkat helyeznek el, akiknek a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását vagy jogerős javítóintézeti elhelyezését.