"Elő a nevekkel!"

Volner JánosA Jobbik azt szeretné megtudni, kik tartoznak a Quaestor "tulajdonosi köréhez kapcsolódó ügyfélkörbe".

“A Quaestor felszámolója tegnap ismertette, vizsgálata szerint “a Quaestor-kötvényeken kívül valamennyi értékpapír rendelkezésre áll”. Ezt a megállapítást a Jobbik erős kétségekkel fogadja, hiszen ismert, a külügyi tárcához tartozó Nemzeti Kereskedőház a Quaestornál elhelyezett 3,8 milliárd forintnyi jól kamatozó állampapírja helyett jóval alacsonyabb hozamot biztosító számlapénzt kapott vissza. A Jobbik már akkor feltette az azóta is megválaszolatlan kérdést: ki vásárolta meg a kereskedőház állampapírjait? A magyar adófizetők helyett a Quaestor-koalíció melyik érdekeltségéhez folynak be azok kamatai?

A felszámoló korábban azt is nyilatkozta, eláll azoktól a perektől, melyek során a cég bedőlését közvetlenül megelőzően, bennfentes információk révén kivett pénzeket vissza kívánja szerezni. Ám tegnap már azt közölték, vizsgálatuk szerint “a Quaestor-csoport tulajdonosi köre, egyes alkalmazottai és a hozzájuk kapcsolódó ügyfélkör oly módon menekítette ki a pénzét, hogy Quaestor-kötvényeit az engedély felfüggesztését közvetlenül megelőzően eladta”.

A Jobbik korábban is jelezte, nem fogja hagyni, hogy a Fidesz és az MSZP Quaestor-koalíciója hallgatólagos beleegyezésével zajló, 300 milliárdos korrupciós bűncselekmény tettesei megússzák büntetésüket. A Jobbik képviselői ezért nyilatkoztak büntetőjogi felelősségük tudatában, hogy ők nem érintettek a botrányban, míg a Fidesz és a KDNP képviselői a mai napig gyáván lapítanak.

Ezért felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hozzák nyilvánosságra, kik azok a személyek, akik a Quaestor tulajdonosaihoz kapcsolódó ügyfélkörként bennfentes információk alapján kimenekítették pénzüket a csaló brókercégből! A magyar adófizetők, köztük a Quaestor és más brókercégek több tízezer jóhiszemű károsultja joggal szeretné tudni, hogy a stadionok VIP-páholyában Tarsoly Csaba társaságában meccset néző vagy épp vele együtt szalagot átvágó fideszesek ezen kapcsolódó ügyfélkörbe tartoznak-e, vannak-e köztük olyanok, akik pénzüket bennfentes információk segítségével menekítették ki a csaló brókercégből.” – fogalmazott Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.