"A magyar művelődés apostolát veszítettük el"

"A magyar művelődés apostolát veszítettük el"

Áder János, fotó: Kovács Tamás/MTI (archív)Nemeskürty István személyében a magyar művelődés apostolát veszítettük el. Így méltatta a csütörtök este életének 91. évében elhunyt Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas irodalomtörténészt a családhoz címzett levelében a köztársasági elnök.

Áder János az MTI-hez pénteken eljuttatott levélben emlékeztetett: csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy amikor megszólalnak, egy nemzet hallgassa őket. “Nemeskürty István kivételes ember volt, egy nemzet szólította Tanár úrnak, mert fogékony volt szavaira. Arra, ahogyan türelmes pedagógusként a múlt emlékezetére, a velünk és bennünk élő történelem ismeretére, nagyjaink megbecsülésére tanított” – emelte ki.

Az államfő szerint Nemeskürty István “hűséggel hirdette, hogy a magyarnak becsülete van a világban, s hogy a mai feladatainkhoz csak a nemzedékeket összekötő tudás, a nemzeti büszkeség és a régvoltak erényeinek továbbvitele által nyerhetünk elég erőt”. 
A lelkiismeretet mindig ébren tartó bölcsessége, történelmi mesélőkedve, “tanáruras” derűje fájón hiányozni fog – búcsúzott Nemeskürty Istvántól a köztársasági elnök.