"Van esély rá, hogy ellenzéki pártok is támogassák ezt"

"Van esély rá, hogy ellenzéki pártok is támogassák ezt"

Kósa LajosKósa LajosA Fidesz frakcióvezetője szerint van arra esély, hogy a Jobbik és az LMP is támogassa az egyházügyi törvény módosítását.

Kósa Lajos a tervezetről tartott ötpárti egyeztetés után hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hatályos törvény miatt több egyház is Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely igazat adott nekik, de más uniós és nemzetközi testület is bírálta a jogszabályt. Emlékeztetett arra, hogy kétharmados törvényről van szó. Az egyeztetésen az LMP és a Jobbik úgy nyilatkozott, hogy előremutatónak látják a javaslatot, amelynek támogatásától sem zárkóztak el megfelelő kompromisszumok mellett – közölte.

A kormánypárti politikus azt mondta, nem értik az MSZP, miért maradt távol az egyeztetéstől. Lehet, hogy ha ezen a területen is változtatnak, akkor eggyel kevesebb terület lesz, ahol demokráciaügyben fel lehet jelenti Magyarországot az EU különböző szervezeteinél – tette hozzá. 
Kósa Lajos elmondta, hogy az egyeztetést fél órásra tervezték, de elhúzódott, mert belebonyolódtak néhány részletkérdésbe. A frakcióvezető azt mondta, a kistelepülési polgármesterek fizetésével kapcsolatban ugyancsak törvénymódosítást kezdeményeznek, mert sok kifogás érkezett hozzájuk, hogy méltánytalan ezen polgármesterek fizetése. Kósa Lajos közölte, ebben a kérdésben is nyitottak, és úgy látják, hogy érdemes ötpárti kompromisszumot kialakítani annak a javaslatnak a kapcsán, amelyet “vitaanyagként” benyújtanak. Megjegyezte, ugyancsak kétharmados törvényről van szó.

Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes közölte, remélik, hogy a törvénymódosítás mind a finanszírozási, mind a státussal kapcsolatos, mind a eljárási kérdéseket orvosolja. Közölte, kedden nyújtják be az Országgyűlésnek a törvényjavaslatot. 
Értékelése szerint alapvető változást jelent az eddigi szabályozáshoz képest, hogy a bírósági nyilvántartásba vétel az egyházi elismerés része lesz. A politikus közölte, a vallásszabadság mindenkit megillet, és a szervezeti formák között megmarad a vallási egyesület. Ha valakinek három évre visszamenőleg legalább négyszáz szja-felajánlása van, akkor nyilvántartásba vett egyházként működhet, a nyilvántartásba vételről a bíróság dönt – részletezte.

Gulyás Gergely ismertetése szerint ha valakinek öt éven keresztül átlagosan több mint négyezer szja-felajánlása van, akkor bejegyezett egyházként működhet. 
Hozzátette, az Országgyűlés kétharmados többséggel valamely bejegyzett egyházzal átfogó megállapodást köthet, ez azonban már az állami normatívát nem érinti. Hangsúlyozta, mind a nyilvántartásba vett, mind a bejegyzett egyház kiegészítő egyszázalékos támogatásra jogosult, továbbá a hitéleti támogatást kapnak mindenféle különbségtétel nélkül. Mint mondta, egyházak közcélú támogatásokra társadalmi jelenlétüknek megfelelően, tehát a népszámláláskor önmagukat valamely egyház hívének valók száma, illetve az egyszázalékos felajánlások száma alapján kaphatnak. Gulyás Gergely közölte, az a szándékuk, hogy a bevett egyházakkal kapcsolatos döntés szimbolikus legyen, amely ennek megfelelően a történelmi egyházakat fogja majd érinteni, de finanszírozási és státusbeli különbségtétellel ez nem jár. Értékelése szerint a módosítás megfelel a strasbourgi döntéseknek és az Alkotmánybíróság határozatainak. Mint mondta, nem tartja visszalépésnek ezt a javaslatot a korábbihoz képest, szerinte nem volt hiábavaló az egyházügy újraszabályozás, hiszen “elképesztő visszaélések” voltak ezen a területen. Közölte, ezeket a visszaéléseket sikerült megszüntetni. Kósa Lajost kérdezték arról, mit szól ahhoz, hogy a Jobbik a bevándorlási kvótáról kezdeményezett fideszes aláírásgyűjtést összekapcsolná egy korrupcióellenes aláírásgyűjtéssel. A frakcióvezető közölte, a kötelező bevándorlási kvóta ellen kezdtek aláírásgyűjtést, azt semmilyen más kérdéssel nem kell kiegészíteni.

Ha a Jobbik bármilyen más kérdésben kezdeményezne aláírásgyűjtést, akkor megteheti – mondta a politikus. Kósa Lajos Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ügyére utalva abszurdnak tartotta, hogy “a valaha volt legnagyobb korrupciós botrány főhős pártja” kezdeményez ilyet. 
A frakcióvezető arra sem látott lehetőséget, hogy a Jobbik kezdeményezésére népszavazás legyen a kvótával kapcsolatban, mert ahhoz alaptörvény-módosítás kellene. Szerinte a kvóta ellen addig kell küzdeni, amíg minden legális eszközt igénybe nem vettek. Jelezte, hogy törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek a kvóta ellen. Ha törvény kötelezi a kormányt, hogy a kvótát nem fogadhatja el, akkor csak úgy lehet a betelepítést megvalósítani, ha ezt a jogszabályt a lisszaboni szerződésnek megfelelően megsemmisítik – mondta, megjegyezve, ezzel időt nyer az ország. Utalt arra, hogy a szlovákok és a magyarok is a luxemburgi bírósághoz fordulnak.

Azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint kötelező lenne a focioktatás az iskolákban, a frakcióvezető azt mondta, egyszerű bulvárfogásról van szó, a valósághoz semmi köze nincsen. Elmondta, hogy a labdarúgás egyik abból a negyven sportágból, amelyből az iskolák választhatnak. A mindennapos testnevelés keretében az iskolák kialakíthatnak egy profilt, ehhez adnak nekik kínálatot – magyarázta.

Kósa Lajos kérdezték arról is, hogy vasárnap összeverekedett a nyílt utcán a Fidesz egyik szentendrei képviselője és az MSZP városi szervezetének egyik elnökségi tagja, a magánéleti vita során kés és fegyver is előkerült. Mint mondta, nem helyes semmifajta erőszak semmilyen konfliktus kapcsán.

Kapcsolódó cikkek