"Az orvosképzés megújítása kiemelt feladat"

"Az orvosképzés megújítása kiemelt feladat"

Palkovics LászlóA hazai orvosképzés megújítását nevezte az elkövetkező évek egyik kiemelt feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben.

Palkovics László a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén kijelentette: “az orvosképzés fejlesztése ugyanúgy közös társadalmi ügyünk, mint ahogyan a teljes hazai felsőoktatás fokozatváltása, magasabb minőségre és teljesítményre való kapcsolása”. Az államtitkár szerint az orvosképzés mindig is az egyik sikerágazata volt a hazai felsőoktatásnak, s a magyar szakemberek külföldi tevékenysége jól mutatja, hogy a magyar orvosképzés nemzetközi szinten is kiváló.

Ugyanakkor “jelenleg azzal a ténnyel szembesülünk a magyarországi orvosképzés kapcsán, hogy a külföldi hallgatók az elméleti képzést követően elhagyják a hazai egyetemeket, és a képzést más egyetemen folytatják” – mondta Palkovics László, hozzátéve: ezen a tendencián változtatni kell egyrészt infrastruktúra-fejlesztéssel, bővítéssel, korszerűsítéssel, másrészt pedig az egyetemhez tartozó, az egyetem szakmai irányítása alatt álló intézménytípus létrehozásával. Kiemelten fontos elemnek nevezte a képzési és kutatási kapacitások, és a finanszírozási szint lényeges növelését is.

“Ezzel a lépéssel nem csupán a magyar egészségügy szakemberigényét biztosítjuk valamennyi szükséges területen (…), hanem négy év alatt további, közel kétezer orvostanhallgatót tudnánk a hazai egyetemeinkre vonzani, amely évente közel hatmilliárd forint plusz bevételt jelentene az érintett felsőoktatási intézményeknek” – magyarázta az oktatási államtitkár.

Palkovics László kilátásba helyezte, hogy az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek szakmai irányítása alá kerülhet több egészségügyi ellátó intézmény is, s külön ecsetelte az egyetemi, illetve a gyakorló kórházak egymástól eltérő feladatait. Az oktatási államtitkár a Debreceni Egyetemet az ország egyik legtekintélyesebb egyetemének nevezte, amely kiválóan teljesíti küldetését: azon túl, hogy Magyarország meghatározó szellemi központja, kutatóegyetemként részt vállal a versenyszféra, az üzleti élet, a helyi önkormányzat, valamint az ország társadalmi-gazdasági életében is – mondta Palkovics László.

Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a tanévnyitón elismerte: a fejlesztési törekvéseket ugyan kísérik intézményi viták, de – mint fogalmazott – ellen fognak állni minden olyan törekvésnek, amely a különféle szakmai vitákat hatalmi eszközökkel akarja eldönteni. A kormánypárti politikus az orvosképzésről szólva egyaránt jól bevált formának nevezte a szakegyetemi – Semmelweis egyetem – és az universitas-típusú – vidéki egyetemek – képzést, kiemelve, hogy mindkét képzési formának hagyománya és helye van a magyar orvosképzésben.

Kósa Lajos is kitért az “egyetemi kórházi státus” őszi bevezetésére, ami Debrecenben azt jelenti, hogy a helyi Kenézy Gyula kórház fenntartója, sőt tulajdonosa is a Debreceni Egyetem lesz.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere arra biztatta az új elsőéveseket, hogy tanulmányaik befejezése után is maradjanak Debrecenben, ahol munkahelyet és versenyképes jövedelmet kínálnak számukra.

Szilvássy Zoltán rektor tanévnyitó beszédében bejelentette, alap- és mesterszakon, PhD-képzésben, angol nyelvű oktatásban és felsőoktatási szakképzésben több mint nyolcezer elsőéves, így összességében csaknem harmincezer, köztük több mint négyezer külföldi hallgató kezdi meg a 2016/17-es tanévet a Debreceni Egyetemen. A DE tanévnyitóján az egyetem legmagasabb kitüntetésével a DE Civis honoris causa díszpolgárává fogadták Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnököt.