Már közel 3000 diák tanul duális képzésben Magyarországon

Már közel 3000 diák tanul duális képzésben Magyarországon

A magyarországi duális képzésben a 2012-es indulás 440 hallgatójához képest idén már 2990-en kezdték meg tanulmányaikat. Ezt mondta el Ailer Piroska, a Pallasz Athéné Egyetem intézményvezetője egy szakmai konferencián az egyetem MTI-nek hétfőn megküldött tájékoztatása szerint.

A duális képzésben részt vevő 24 egyetem és főiskola a korábbi 187 céggel szemben már 555 vállalkozással kötött szerződést, és az együttműködések további bővülésével számolnak.

A hazai felsőoktatás komoly hibájának nevezte az intézményvezető, hogy a felsőoktatásban a két fő irány – a vállalati és az akadémiai ág – még mindig nagy mértékben kettéválik. A cégeknek sokkal inkább a praktikus tudásra van szükségük, miközben a kutatói területen nagyon fontos az elméleti ismeretek elsajátítása – hangsúlyozta. Ez az ellentét legnyilvánvalóbban a műszaki képzésben jelentkezik, hiszen például az orvos-, vagy a pedagógusképzésben nem különül el ilyen jelentősen az elméleti és a gyakorlati tudás. Ailer Piroska szerint korábban ez a két irány még nem vált ennyire ketté, a két rendszer korábban könnyebben átjárható volt – sok egyetemen aktív vállalatvezetők oktattak, gyakorlatiasabb képzések keretében. A magyarországi duális képzés ezt az irányt igyekszik visszahozni a felsőoktatásba – vélekedett.

Bár a duális képzésben részt vevőknek ma még ugyanazt az elméleti tudást kell elsajátítaniuk, mint a rendes tanrendben tanulóknak, ellenben a duális hallgatók évente 23 hetet az iskolákban 22 hetet pedig a partnercégeknél szakmai feladatokkal töltenek. Ez adja a hagyományos és a duális rendszerű képzések közötti legnagyobb különbséget: a hallgatók az elméleti képzésük mellett gyakorlatot szereznek a szakmájukban is. Így olyan versenyképes munkavállaló kerül ki a felsőoktatásból, aki azonnal képes értéket teremteni a munkahelyén – mondta a közlemény szerint.

A kecskeméti egyetem intézményvezetője elmondta azt is, hogy a Mercedes gyár megtelepedésekor a német cég által példának állított stuttgarti székhelyű főiskolán, a Duale Hochschule Baden-Würtembergen ma is 150 főállású és 1800 külsős szakember oktatja a fiatalokat – az oktatók döntő része a duális képzésben részt vevő cégek vezetőiből kerül ki, így ott már az elméleti oktatás is gyakorlatorientált.

Ailer Piroska kiemelte azt is, a Mercedes- Benz és a Knorr-Bremse, valamint több más vállalkozás vezetősége már azt tapasztalja, hogy a hallgató már a harmadik évfolyamtól kezdve értéket teremt, és támogatni tudja a vállalkozás eredménymutatóit. A szakmai eredményesség pedig a foglalkoztatásban is látszik, a duális képzésben végzettek elhelyezkedési mutatói rendkívül jók.

A duális képzésekben már Magyarországon is hatalmas túljelentkezés van. A Pallasz Athéné Egyetemen a duális szakokra tízszeres a túljelentkezés – mondta az intézményvezető. A statisztikák azt mutatják, hogy a duális felsőoktatásban részt vevő hallgatók sokkal jobban teljesítenek: több kreditpontos képzést vesznek fel, nagyobb hatékonysággal és jobb eredménnyel zárják tanulmányaikat. A jobb teljesítménynek köszönhetően már most látszik egy újabb fejlesztendő terület a hazai duális oktatásban, biztosítani kell a frissen végzetteknek, hogy mesterképzésben, magasabb szinten folytathassák duális tanulmányaikat – jegyezte meg.