Elérhető a módosításhoz szükséges többség

Elérhető a módosításhoz szükséges többség

A Fidesz frakcióvezetője szerint össze lehet hozni egy olyan kompromisszumot a kvóta kizárását érintő alaptörvény-módosításhoz, amellyel meglehet az elfogadásához szükséges parlamenti többség. Így értékelt Kósa Lajos szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában és az M1 aktuális csatornán az előző napi többpárti egyeztetés után.

Kósa Lajos tárgyszerűnek és lényegre törőnek nevezte a keddi, eredetileg ötpártira tervezett egyeztetést, amelyen az MSZP és az LMP nem vett részt. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselőivel tartott hárompárti egyeztetés alapján a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: vannak technikai részletek, amelyekben módosításra lesz szükség, de tartalmi kérdésben csak egy dologban voltak más állásponton. A Jobbik ugyanis azt javasolta, hogy az a törvény, amelyet az Alaptörvény felhatalmazása alapján majd a parlamentnek el kell fogadnia a kvóta ellen, sarkalatos törvény legyen, míg az eredeti kormányfői előterjesztésben sima törvény szerepel.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: az alaptörvény módosításáról többpárti és a pártelnökök között kétoldalú egyeztetéseket is tartanak még. A parlamenti vitát jövő hétfőn folytathatják le.

Orbán Viktor október 2-án este, a kvótareferendum eredményeinek előzetes megismerése nyomán jelentette be, hogy alkotmánymódosítást javasol a parlamentnek, mert “az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben”.

A kormányfő hétfőn terjesztette be az Országgyűlésnek az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatát, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését.