"A kormány cselédtársadalmat épít"

"A kormány cselédtársadalmat épít"

Ikotity IstvánAz LMP szerint a kormány száz évvel ezelőtti mintára olyan "cselédtársadalmat" épít, amelyben az oktatás nem biztosít lehetőséget a felemelkedésre.

Ikotity István, az ellenzéki párt képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, egy demokratikus értékeket valló kabinet öntudatos és tanult polgárokat nevelne, ezzel szemben a Fidesz célja, hogy minél több embert tartson tudatlanságban. Kiemelte, a kormány “lentről és fentről is lezárja a társadalmi mobilitást” azzal, hogy korábbi ígéretével ellentétben nem növelte a tanodák számát, sőt tapasztalatlanabbakra cserélte azok fenntartóinak többségét, továbbá felvételit vezetne be a gimnáziumokban.

Az LMP politikus szerint a tanodák helyzetének romlásával a leghátrányosabb helyzetben élők utolsó kiútja záródhat be, a gimnáziumi képzésből kiszoruló gyerekeket pedig szintén rosszabb kilátások várják majd. A kabinet a fentiek mellett a tankötelezettség 16 éves korra csökkentésével 42 ezerre növelte a lemorzsolódó diákok számát, akikre végzettség hiányában biztosan a munkanélküliség és szegénység vár – fejtette ki Ikotity István.