"Nem születtek komoly eredmények"

"Nem születtek komoly eredmények"

A Magyar Liberális Párt szerint nem születtek komoly eredmények a legutóbbi uniós csúcstalálkozón, a nyertes egyedül Oroszország és elnöke, Vlagyimir Putyin.

Szent-Iványi István, a párt politikusa, külpolitikai szakértő az MTI-nek azt mondta, sajnálattal vették tudomásul, hogy Kanadával kötendő kereskedelmi egyezményről (CETA) végül Vallónia miatt nem sikerült megállapodni. Ennek két következménye is van szerinte. Egyrészt kétségbe vonja az unió komolyságát és veszélyezteti a tekintélyét is, másrészt rossz előjel az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) elfogadására nézve, mivel ezek után csekély az esély az elfogadására.

A szakértő fontosnak nevezte mindkét egyezmény elfogadását gazdasági és geopolitikai okokból is. Most még van lehetőség beleszólni a világkereskedelem szabályaiba, később lehet, hogy már nem lesz erre lehetősége a transzatlanti térségnek – közölte.

Szent-Iványi István a migrációs folyamatokkal kapcsolatban jelezte, nem vártak döntést és nem is született ebben a témakörben, a decemberi találkozón dönthetnek majd a közös uniós menekültügyi politikáról a résztvevők. Felidézte, hogy bár az eredeti tervezetben szerepelt, Oroszországot mégsem büntették meg szankciókkal, főként Matteo Renzi olasz kormányfő ellenkezése miatt. Így az uniós csúcs nyertese a Liberálisok politikusa szerint Oroszország és Vlagyimir Putyin lett, mert elkerülte a szankciókat, valamint felszínre hozta az unió döntésképtelenségét és a belső döntéshozatali mechanizmusok nehézségeit.