A forradalom és a megtorlás szereplőinek bemutatásán is dolgoznak a történészek

A forradalom és a megtorlás szereplőinek bemutatásán is dolgoznak a történészek

Az 1956-os forradalom szereplőinek bemutatása mellett a megtorlásban résztvevők megismertetésén is dolgoznak a történészek. Ezt mondta a Nemzeti Emlékezet Bizottságának történésze az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Horváth Zsolt elmondta céljuk: a forradalom résztvevőinek minél életszerűbb megrajzolása, a “sokarcú” 56, a forradalmárok társadalmi összetételének bemutatása. Próbálnak minél emberközelibb ’56-os hősöket megjeleníteni, minél teljesebb életutakat felrajzolni – tette hozzá.

Emellett az 1956 utáni megtorlás minél részletesebb szisztematikus, rendszerszintű feltárásán is dolgoznak – mondta a NEB történésze, hozzátéve: a megtorlás szereplőinek is megpróbálnak “arcokat adni”.

A történész kitért arra is, hogy az 1956-tal foglalkozó történészek fontos forrásnak tekintik a személyes interjúkat.

Horváth Zsolt ugyanis elmondta, hogy az ’56-os események megismerésében azért is vannak “fehér foltok”, mert esetleges volt, hogy miket dokumentáltak, s milyen utasítások születtek szóban. Továbbá vannak olyan történészi vélemények is, hogy a megtorlási iratokból nem annyira a valós történéséket, hanem inkább a kádári rendszer működését lehet rekonstruálni – jegyezte meg Horváth Zsolt.