A nemzeti konzultációra buzdítanak a kormánypártok

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) arra kéri az embereket, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultáción és segítsenek megállítani Brüsszelt.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, május 20-ig lehet válaszolni a rezsicsökkentés megtartására, az illegális bevándorlók beengedésére, a migrációt támogató, illetve a belügyekbe beavatkozó nemzetközi szervezetekre, a munkahelyteremtési támogatásra, valamint az adócsökkentésre vonatkozó kérdésekre.

A szóvivő elmondása szerint Brüsszelt azért kell megállítani, mert egyre több ügyben akar a magyarok feje felett dönteni, és ha Brüsszel dönt, akkor sohasem a magyar emberek járnak jól. Ha Brüsszel dönthetne, akkor adó- és rezsiemelés jönne, Magyarország pedig védtelen lenne a migránsokkal szemben – jelentette ki. Halász János úgy fogalmazott, nagy csata előtt áll az ország, mert a “migránspárti külföldi ügynökszervezetek” átláthatóságát szolgáló javaslatokat is támadják.

Kiemelte, Brüsszelt úgy lehet megállítani, ha kiáll az ország a nemzeti függetlenség és szuverenitás mellett. Ezt a nemzeti konzultáción való részvétellel és véleménynyilvánítással lehet megtenni – jelentette ki.  A felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos kérdésre azt mondta, a frakció teljes mértékben támogatja a javaslatot.