Szavazzon, hogy tudjuk, mi a véleménye!

Egyetért azzal, hogy csupán politikai marketing Nagy-Britannia Európai Unióval szembeni pénzügyi kötelezettségeiről szóló vita?

Igen, Gálik Zoltán szakértőnek igaza van
Ez nem igaz
Nem tudom megítélni
Nem érdekel a Brexit és Nagy-Britannia sorsa

Közérdekű információk

Együttműködési központ épül Győrben

2017. április 04. Sikeradó/MTI

 

felújítás

Megkezdődött Győrben a Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központjának építése, amelyre a Széchenyi István Egyetem 6,4 milliárd forintot nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól.

Winkler Csaba, az egyetem kommunikációs titkára az MTI-nek elmondta: a munkálatok a Hédervári út melletti területen használaton kívüli épületek bontásával indultak. A központ várhatóan jövő júliusra készül el.

A közlemény szerint a FIEK-ben a hallgatók az egyetemmel együttműködő vállalatokkal közösen a legmodernebb eszközökkel és technológiával valósíthatnak meg fejlesztéseket.

A központ három épületből áll majd, összterületük eléri a 4700 négyzetmétert. Az úgynevezett menedzsmentcampusban kapnak helyet az előadótermek, az alkotóhelyiségek és a kiszolgálótermek. A csomagvizsgáló laborban és a Fékpad nevű épületben pedig a kutatásokat, a fejlesztéseket és a teszteléseket végzik majd.

Az épületegyüttes kivitelezését a West Hungária Bau Kft. és az Euro Generál Zrt. konzorciuma végzi.


0
E-mail cím:


Jelszó: