"Fontos, hogy a titkosszolgálat beszámoljon a Kék Bálna csoportról"

"Fontos, hogy a titkosszolgálat beszámoljon a Kék Bálna csoportról"

Farkas GergelyA Jobbik lépéseket sürget az egyes hírek szerint fiatalok öngyilkosságához vezető Kék Bálna játék és a mögötte álló csoport ellen.

Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Oroszországból indult hullámnak Romániában, Ukrajnában és Lengyelországban is voltak halálos áldozatai, szerinte Magyarországon is fel kell mérni a veszély mértékét.

Fontosnak nevezte, hogy a titkosszolgálat beszámoljon a helyzetről, ezt párttársa, Mirkóczki Ádám a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén kezdeményezi. A csoport elleni küzdelem részeként említette az internetes tartalomblokkolást, továbbá azt, hogy az elkövetők ellen a legnagyobb szigorral lépjenek fel. Egy esetleges Btk.-módosításhoz minden támogatást megadnak – közölte a jobbikos politikus. Farkas Gergely szerint az “őrült játék” társadalmi hátterében az elidegenedés áll, az instabil fiatalokat használja ki a Kék Bálna nevű beteges kezdeményezés.

Azt javasolta, hogy a veronai buszbalesethez hasonlóan erről a témáról is beszélgessenek a tanárok a diákokkal. Mint mondta, azt is szeretné, ha a készülő nemzeti alaptantervben hangsúlyos szerepet kapna a tudatos internethasználat, és ezáltal a diákok kritikusan viszonyulnának a tartalmakhoz.

A frakcióvezető-helyettes azt is szorgalmazta, hogy jusson több forrás az iskolapszichológusokra, a szülőket pedig arra kérte, hogy kiemelten foglalkozzanak gyermekeikkel. Megjegyezte, a fiataloknak is van felelősségük, fontos, hogy észleljék barátaikon, osztálytársukon, ha valami nincs rendben. A jobbikos politikus azt is mondta, nem pánikot szeretnének kelteni, hanem reális képet akarnak kapni a helyzetről.

Az Origo cikke szerint a Kék Bálna nevű internetes csoport különféle kihívásokra buzdítja a fiatalokat, az utolsó “próba” pedig az öngyilkosság.

Kapcsolódó cikkek