Fejberúgott egy férfit, elítélték

Fejberúgott egy férfit, elítélték

Nem jogerősen hat év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2015 nyarán - minden indok nélkül - az utcán fejberúgott egy férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabezdéden. 

Áldozata néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe. A büntetőtanács O. A. vádlottat halált okozó testi sértés bűntettében és könnyű testi sértés vétségében találta bűnösnek. A tényállás szerint a bűncselekmény elkövetésekor ittas vádlott 2015. június elsején két embert is megtámadott a magyar-ukrán határ közelében fekvő községben. 

 
Az első esetben a vádlott – minden előzmény nélkül – egy kerékpárját toló férfit hátba rúgott és ököllel ütött. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta a támadást. Röviddel ezután – szintén ok nélkül – a vádlott egy sétáló középkorú férfit lökött el az utcán, majd a földön kerülő sértettet legalább közepes erővel fejbe rúgta. 
 
A bántalmazott férfinek még sikerült felállnia, de rosszulléte miatt az első lakott háznál segítséget kért. Kórházba vitték, ahol a szakszerű orvosi ellátás ellenére néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. A hétfői ítélethirdetésen a vádlott és az áldozat családtagjai, rokonai is megjelentek, a vádlottat fegyőrök gyűrűjében, rendőri jelenlét mellett vezették be a tárgyalóterembe. Bodnár Zsolt tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy az orvosszakértői vélemény szerint a sértett halálához vezető sérülés a vádlott rúgásától származott. 
 
A tárgyaláson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény minősítése nem emberölés, hanem halált okozó testi sértés, mivel a vádlott szándéka nem a sértett életének kioltására irányult. A vádlottnak előre kellett volna látnia tette következményét, de könnyelműen bízott az elmaradásában – tette hozzá. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.