Brazza-cerkófok érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Brazza-cerkófok érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Cercopithecus neglectusBrazza-cerkófok (Cercopithecus neglectus) érkeztek a Szegedi Vadasparkba, az állatkert főbejáratához közeli bemutatóban már a látogatók is megfigyelhetik a különleges megjelenésű majomfaj egyedeit.

A nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretében az első példány, egy fiatal hím tavasszal érkezett Szegedre Angliából, majd júniusban két Oroszországban született nőstény követte. Az egy hónapos karantén időszakának lejárta után történhetett meg az összeszoktatásuk.

A Brazza-cerkóf legfeltűnőbb jellegzetessége fehér szakáll és bajusz, amit a nőstények és hímek is hordanak, valamint a feltűnő narancssárgás szemöldök. A kifejletten akár hét kilogrammos hímek jóval nagyobbak a három-négy kilogrammos nőstényeknél. A méretbeli különbség arra utal, hogy a hím több nősténnyel él egy csoportban, azonban a kutatók már találtak egy-egy monogám párból és utódaikból álló családokat is. 

Ezek a cerkófok Közép-Afrikában élnek, elsősorban víz közeli erdőket kedvelik, több más majomtól eltérően kitűnő úszók. A főként reggel és délután aktív majmok elsősorban gyümölccsel, diófélékkel, magvakkal és más növényi részekkel táplálkoznak, de kisebb állatokat is elfogyasztanak.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint nem számít még veszélyeztetettnek, de a számukat az élőhelyek pusztulása és a húsukért történő vadászatuk folyamatosan csökkenti. Az állatkertekben a fajmentő tenyészprogram sikerének köszönhetőn stabil az állománya. Jelenleg Európa több mint 30 állatkertjében közel 150 egyede él. A Szegedi Vadasparkba érkezett majmok még fiatalok, az ivarérettség határán, de a gondozók bíznak benne, rövidesen szaporodni kezdenek.

Kapcsolódó cikkek