Aláírásgyűjtést indítanak az európai bérunióért

Aláírásgyűjtést indítanak az európai bérunióért

Vona GáborEurópai béruniót szorgalmaz továbbra is a Jobbik, ennek érdekében augusztus 20-án aláírásgyűjtésbe kezd a párt. Ezt mondta Vona Gábor pártelnök miskolci sajtótájékoztatóján szombaton.

A cél a bérek felzárkóztatása a nyugat-európai bérekhez, az uniós csatlakozás idején a magyar dolgozók legnagyobb vágya talán éppen ez volt – mondta Vona Gábor.
    Magyarország számára az elkövetkező évtizedek legfontosabb nemzetstratégiai ügye – közölte.
    Hozzátette: ez nem csupán a Jobbik ügye, hanem nyolc kelet-közép európai ország mondta ki egyszerre azt, hogy elég volt, tizenegy évvel az uniós csatlakozás után most már valamit lépni kell.
    Szólt arról, hogy a Jobbik béruniós kezdeményezését az Európai Bizottság engedélyezte, mert ez legitim felvetés, jogszerű, az európai népszavazás megkezdődhet, összesen egymillió aláírást kell összegyűjteni az unió országaiban.
    Amennyiben a Jobbik megnyeri a 2018-as választást, akkor egy egészen más gazdaságpolitika megvalósításába kezd – mondta, megemlítve, hogy a keleti országrész bérszínvonalát is felzárkóztatják a nyugatihoz.
    A mindenkori magyar kormányok nem voltak képesek arra, hogy rendbe tegyék a bérkérdést, miközben az árunió megvalósult – jegyezte meg a pártelnök.
    Miközben Orbán Viktor kormánya elszigeteli Magyarországot, addig a Jobbik a nép pártján áll, európai üggyé tette a bérkérdést, összefogja Kelet-Közép-Európát, azért, hogy az unió működését megreformálja – mondta.

A lényeg az, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson, ne kelljen elhagyni az országot csak azért, mert máshol több a pénz – hangoztatta Vona Gábor. A sajtótájékoztatón a Jobbik helyi politikusai, Pakusza Zoltán miskolci elnök és Jakab Péter önkormányzati frakcióvezető egyaránt azt hangoztatta, hogy az országnak nem olcsó Kárpátokon túli ukrán munkásokra, hanem nyugati bérekre van szüksége.