"A gyermekeinknek is példát kell mutatni"

"A gyermekeinknek is példát kell mutatni"

Lázár JánosLázár JánosA kormány többgenerációs otthonnak tekinti Magyarországot, ahol a nagyszülők megérdemlik az elismerést, a szülők a támogatást, és a gyermekeknek is példát kell mutatni. Ezt mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Megerősítette, novemberben – a várhatóan 2,4 százalékos idei infláció miatt – nyugdíjkorrekciót kapnak a nyugdíjasok, és a gazdaság sikeressége mellett nyugdíjprémiumban is részesülnek. A kettő várható átlagos összege 20-23 ezer forint között lesz, a költségvetési kiadása pedig mintegy 60 milliárd forint – tájékoztatott Lázár János. Emellett tízezer forintos Erzsébet-utalványt is kapnak a nyugdíjasok karácsony előtt postai úton – közölte.

Azt is bejelentette, hogy a Czeglédy-ügyben az Európai Bizottsághoz fordul, mert a súlyos bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő “folyamatosan élvezte” Gyurcsány Ferenc politikai és anyagi támogatását, márpedig a volt miniszterelnök cégéhez – a tárcavezető szerint egyébként hibás döntéssel – uniós forrás is került.

Lázár János szeretné, ha az Európai Bizottság tisztázná, minek minősül, ha ugyanabba a tulajdonosi körbe kerül a testület pénze, ahonnan egy bűncselekménnyel gyanúsított személy is támogatást kap. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, sikerült úgy végrehajtani az állami vagyonértékesítést, a Földet a gazdáknak! programot, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) szerint az szabályos és alkotmányos volt. Közölte, kétszázezer hektár korábban állami tulajdonban lévő termőföld került 30 ezer magyar gazdához, és 270 milliárd forint bevétel származott ebből.

Az Ab döntése egyértelművé teszi, hogy a Földet a gazdáknak! program szabályos volt, minden szerződés megkötése jogszerű – jelentette ki. Hozzátette, az Ab szerint szabályozni kell, hogy a földértékesítésből befolyó pénznek mi lesz a sorsa, valamint a testület határozott arról, hogy a Natura 2000-es területek értékesítése is törvényes, de ezen területek védelmét a jövőben is fenn kell tartani.

A külföldi egyetemekkel kapcsolatban a miniszter arról beszélt: ideje lenne eldöntenie a CEU-nak, hogy mit szeretne, hiszen egész nyáron a felsőoktatási törvény határidő-módosítását kérte az intézmény, majd amikor a parlament ezt megtette, ismét “politikai tiltakozásnak lehetünk tanúi”. Ez az eljárás nem fair – mondta.

Emlékeztetett az Országgyűlés döntésére, amely alapján 2018 eleje helyett 2019. január 1-jéig kell megfelelniük a felsőoktatási törvény feltételeinek a Magyarországon működő külföldi egyetemeknek.

Lázár János közölte, a kormány azt várja, hogy mindenki tartsa be a törvényi követelményeket a rendelkezésre álló időben. A CEU rektora “politikát akar csinálni az ügyből”, pedig az egyetem érdeke a megállapodás lenne – fogalmazott. Hozzáfűzte: jó, ha a CEU kimarad a választási kampányból. Az egylakásos családi házak kötelező kéményellenőrzésének eltörlésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, a kéményseprő-szolgáltatás ingyenes, de minden ember felelős saját magáért is, és a mostani döntés egy “felelősségerősítő” lépés. Jelezte azt is: új házak építésénél a használatba vételi engedélynek nem lesz feltétele a kiépített fűtési rendszer vizsgálata.

Tudatta továbbá: tárgyalt a kabinet a védőoltásokról, és összesen hat olyanról van szó, amely ingyenessé vagy támogatottá válhat, ilyen például a bárányhimlő elleni vakcina, ami mellett – a szülők táppénze miatt – komoly nemzetgazdasági érvek szólnak. Kérdésre közölte, orvosolni fogják a közfeladatot ellátó fogorvosok finanszírozási panaszait is. A dugódíjjal kapcsolatban elmondta, hogy jogilag van olyan megoldás, hogy az Európai Bizottság ne ragaszkodjon ehhez a feltételhez, erről elsősorban szakmai vitát kell folytatni.

Az építőiparban dolgozók fizetését firtató kérdésre azt válaszolta, nem támogatja a kormány, hogy külföldi munkavállalók jöjjenek ide azért, hogy a magyar munkavállalóknak ne kelljen többet fizetni. Ha munkaerőre van szükség, vannak még tartalékok az országban, de a Kárpát-medencében is van annyi magyar ajkú munkavállaló, amennyire a magyar gazdaságnak szüksége van.

A Feneketlen-tó mellett tervezett ingatlan-beruházással kapcsolatban közölte, arra kérte a Kehit, hogy tisztázza, a kormánynak kell-e büntetőfeljelentést tennie az ügyben, van-e jele bűncselekmény gyanújának. A XI. kerületi önkormányzatnak is vannak tervei a szabályozást illetően, így nem valószínű, hogy megvalósul a beruházás – mondta.

A veronai buszbalesetet követő szabályozásszigorításról elmondta, a kormány azonnal cselekedett, konzultációt indított az iskolai kirándulások szervezéséről, új, szigorúbb rendszer jött létre, hogy megvédjék a gyermekeket és csökkentsék a balesetek kockázatát. A veronai baleset ügyében a magyar rendőrségnek a leghatározottabban kell fellépnie, a felelősök “nem úszhatják meg” – jelentette ki.

A kabinetüléseken szó volt arról, hogy kezdeményezték a világörökségi törvény módosítását, és megvitatták a fúrt kutakkal kapcsolatos helyzetet is, e tekintetben azt kell meghatározni, hány méterig lehessen engedély nélkül kutat fúrni – fejtette ki.

Arra a felvetésre, miszerint Európában létezik egy olyan gyakorlat, hogy a pedofilok, illetve a visszaeső szexuális erőszaktevők esetében kémiai kasztrációt vagy kényszergyógykezelést alkalmaznak, úgy reagált: a magyar kormány elé nem került ilyen javaslat, de ő személy szerint elképzelhetőnek tartja ilyen büntetés alkalmazását.

Lázár János arra is kitért, hogy a kormány október 23-ára közös emlékezésre hív mindenkit, akinek fontos az ország szabadsága, függetlensége. A zászlófelvonás reggel 8 órakor lesz a Kossuth téren, Orbán Viktor kormányfő pedig délután 3 órakor mond beszédet a Terror Háza Múzeumnál.

Kapcsolódó cikkek