"A demokraták nem működhetnek együtt a Jobbikkal"

"A demokraták nem működhetnek együtt a Jobbikkal"

A Magyar Liberális Párt elnökhelyettese öt pontban foglalta össze, a demokraták szerinte miért nem működhetnek együtt a Jobbikkal.

Sermer Ádám csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, továbbra is az illiberális államot építő “szélsőséges kormány” leváltása és egy új, demokratikus kormány felállítása a céljuk, ehhez mindenkinek kompromisszumkészséget kell mutatnia, és a széles körű együttműködésben nem jelenthetnek akadályt a régi, személyek vagy pártok közötti konfliktusok. Az viszont elképzelhetetlen, hogy egy “szélsőjobbos párttal” szövetkezzenek annak érdekében, hogy leváltsanak egy “szélsőjobbos politikát folytató illiberális kormányt” – tette hozzá.

Kifejtette, a Jobbik személyzeti politikáján keresztül folytatott értékrendvállalása továbbra is azt mutatja, hogy a “cukiságkampány” és a néppártosodás hazugság. A párt a korábbi menekültválságra embertelen, az EU alapértékeivel szembeforduló, szélsőséges választ adott; átfogó probléma az orosz befolyás jelenléte a “Jobbikon belül”, a “KGBéla-ügy” például a mai napig nem tisztázódott – sorolta a politikus.

Az elnökhelyettes kijelentette azt is, hogy a Jobbik és a kormány Soros György elleni retorikája “tökéletes összhangban van”. Sermer Ádám végül úgy bírált: a Jobbik orosz minta alapján hazaáruló ügynökszervezeteknek szeretné minősíttetni a neki nem tetsző civil szervezeteket.