A munkaerővel trükköztek a tatabányai csalók

A munkaerővel trükköztek a tatabányai csalók

Egy munkaerő-közvetítő céghálózat nem fizette be a közterheket több száz dolgozó után és ezzel 670 millió forintos kárt okoztak az állami költségvetésnek. A bűnszervezetben működő társaságok többsége tatabányai székhelyű. Erről tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága csütörtökön.

Hideg-Göblyös Rita sajtóreferens közölte, a hat férfiból és négy nőből álló bűnszervezet belföldi és németországi munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeket működtetett. A dolgozóktól a közterheket levonták, de nem fizették be, így 670 millió forintos kárt okoztak az állami költségvetésnek.

A munkaerő-kölcsönző cégek bevételeiket az általuk irányított, de strómanok nevére bejegyzett céghálózathoz utalták. A strómanokkal felvetették a beérkező pénzt, amely azután a bűnszervezet irányítóihoz került. Ők az összegeket szlovák bankszámlákon rejtették el, majd az onnan felvett pénzből a családtagjaiknak ingatlanokat, gépjárművet vettek, luxusnyaralást finanszíroztak. A bűnszervezetet könyvelők is segítették.

A nyomozók a gyanú szerint költségvetési csalással és pénzmosással szerzett vagyonból 280 millió forint értékben foglaltak le ingatlanokat, gépkocsikat és ékszereket, illetve zároltak bankszámlákat. A gyanúsítottak közül hárman előzetes letartóztatásba kerültek. A pénzügyi nyomozók az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.