Folytatódik az ösztöndíjprogram a felemelkedésért

Folytatódik az ösztöndíjprogram a felemelkedésért

Hat Tisza-menti hátrányos helyzetű településen él az a hatvanöt felsőoktatási hallgató és ötvenhárom középiskolás diák, akiknek a tanulmányait ebben a félévben is ösztöndíjjal segíti a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány.

“Harmadik szemeszterébe lépett a Tiszaroff, Tiszabura, Tiszagyenda, Kőtelek, Tiszasüly és Tiszabő hátrányos helyzetű településeken működő Tiszaroffi Ösztöndíjprogram, amely legfontosabb célja, hogy a kistérség egyetemi, főiskolai és immáron középiskolai hallgatói számára is megkönnyítse a tanulást, a boldogulást és egyúttal enyhítsen az érintett családok terhein.

A Neumann János Egyetem tulajdonában álló Merkating Nonprofit Kft. és a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által először a 2015/2016-os tanév első félévében meghirdetett pályázaton az azóta eltelt öt félév alatt összesen 308 hallgatói pályázat kapott pozitív elbírálást. A 2017/2018. tanév őszi félévében pályázhattak a Tiszaroffi Továbbtanulási Ösztöndíjpályázatra első alkalommal a térségben tanuló középiskolás diákok is, továbbá az idei félévben először a doktori tanulmányait folytató hallgató is sikeresen pályázott a felsőoktatási hallgatók számára meghirdetett ösztöndíjra.  

A programban a tanulmányi eredményeik alapján kaphatnak ösztöndíjat azok a diákok, akik a hat település valamelyikén élnek. A sávosan kialakított ösztöndíj-rendszert a minél jobb tanulmányi eredmények elérésére ösztönzi a pályázókat félévről-félévre, továbbá a sikeres rendszernek köszönhetően folyamatosan növekszik a pályázók száma is” – írták közelményükben.