Kétmilliárd egy új iskolanegyedre

Kétmilliárd egy új iskolanegyedre

Katolikus iskolanegyed épül a Tolna megyei Tamásiban, erre a Pécsi Egyházmegye a következő években kétmilliárd forintot fordít.

A tervezett fejlesztésekről Udvardy György megyéspüspök és Porga Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere hétfőn írt alá együttműködési megállapodást Tamásiban. A megállapodás szerint a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumot fenntartó egyházmegye 2018 végéig 200 millió forintot fordít fejlesztésre az intézményben. A középtávú terv szerint mintegy kétmilliárd forintos beruházással bővítik a kollégiumot, iskolaépületeket, sportpályákat, szaktantermeket, kápolnát építenek a gimnázium mellé. Udvardy György azt mondta, az egyházmegye az óvodától az érettségiig tanulási lehetőséget akar nyújtani Tamásiban.

A 380 diákot oktató, négy- és nyolcosztályos képzést folytató gimnázium fenntartását 2015-ben vette át a pécsi egyházmegye, amely 2016-ban óvodai csoportot, 2017-ben pedig általános iskolai osztályt is indított a városban. Az egyházmegye vezetője hozzátette, arra számítanak, hogy nőni fog a tamási katolikus iskolába járó diákok száma.