Újraválasztották Orbán Viktort

Újraválasztották Orbán Viktort

Orbán ViktorMagyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a "Soros-terv" megvalósítását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri. Ezt mondta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap a kormánypárt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten. A miniszterelnököt a küldöttek egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek. Az ellenzéki pártok reagálásaikban bírálták a kormány politikáját.

Amikor azt mondjuk, “védjük meg Magyarországot”, akkor azt hirdetjük, meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket – hangsúlyozta a kongresszus zárásaként elmondott beszédében a pártelnök-miniszterelnök.

Kijelentette azt is: a Fidesz már ma is készen áll a választásokra. Hangsúlyozta ugyanakkor: a Fidesz éppen attól Fidesz, hogy sohasem elégszik meg a választások megnyerésével. “Ennél jóval többet akarunk: azt is keressük, kutatjuk, mi is a mélyebb értelme a soron következő választás megnyerésének, mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar nyerhessen” – mondta.

Orbán Viktor három feladatot jelölt meg: megerősíteni mindazt, amit az elmúlt hét évben elértek; elmélyíteni politikájuk szellemi és lelki alapjait; és megvédeni Magyarország jövőjét. Kiemelte, a jelenlegi kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak.

A miniszterelnök szerint ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik, és a magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket, így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítási javaslatot sem szavazta meg.

Kitért arra, hogy a korszellem “a mi oldalunkon áll”, a keményen dolgozó, felelősséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szerető és keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán. Kijelentette, harc és küzdelem van és lesz, és ez odavezet, hogy a következő évtized európai vitái az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forog majd. 

Kövér László házelnök, a Fidesz országos választmányának elnöke beszédében kiemelte: a 2018-as parlamenti választást is sorsdöntőnek tartja, mint mondta, a választás tétje az, hogy “megvédjük-e, ami a miénk”. Meg kell védeni a rendbeszedett pénzügyeket, a tartósan növekvő jövedelmeket, a családtámogatási rendszert, a közteherviselés új rendszerét, a nemzet határokon átívelő újraegyesítésének lehetőségét, a biztonságot, a kultúrát, a hitet, a nyelvet, Magyarország szuverenitását, nemzeti jellegét – sorolta.

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János kijelentette, az ellenzék nem merte volna felépíteni, kormányra kerülve pedig nem merné lebontani a kerítést a déli határon. A Fidesz a saját kormányzati teljesítménye alapján érdemes egy újabb választási győzelemre – hangoztatta a politikus, aki szerint nincs okuk visszavonulót fújni. 

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal szerint a valódi veszély nem a magyar ellenzékből, hanem a határon túlról érkezik. Soros György médiahálózata nem beszél az európai terrorhullám áldozatairól, nekik sok száz európai család fájdalma nem számít, de címoldalakat töltenek meg az illegális migránsok szenvedéseivel – hozta példaként.

Gulyás Gergely alelnök, parlamenti frakcióvezető arról beszélt, hogy hogy a Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak. A politikus Magyarországot biztonságos, stabil és fejlődő szigetnek írta le egy válságokkal teli világban, hozzátéve, a migrációs válság megmutatta, hogy Magyarország ma Európa lelkiismerete.

A Hungexpón megtartott kongresszuson alelnökké választották Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárát – aki az európai számvevőszéki taggá választott Pelczné Gáll Ildikót váltja a poszton -, valamint a már eddig is alelnök Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábor pártigazgatót és Németh Szilárdot, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökét. Az ellenzéki pártok a kongresszusi beszédekre adott reagálásaikban bírálták a kormány politikáját.

Az MSZP szerint a Fidesz azt üzente vasárnapi kongresszusával Magyarországnak, hogy folytatni akarják a kormányzást, és ha újra hatalomra kerülnek, “marad a lopás és a problémákat elfedő gyűlöletpropaganda”. Hangsúlyozták: az ellenzék történelmi felelőssége, hogy teljes körű megállapodásra jusson a kormánypárttal szemben.

A Jobbik úgy reagált, hogy Orbán Viktor nem Magyarországért aggódik, hanem kizárólag a saját hatalmáért aggódik. Ha a Jobbikon múlik, fél év múlva Orbán Viktor nem lesz miniszterelnök – írták.

Az LMP szerint a kormány képtelen a problémákat kezelni, és Orbán Viktor kormányzása rossz béreket, leépülő oktatást, lerobbant kórházakat és soha nem látott korrupciós mélységet hozott Magyarországnak.

A DK reagálásában arra szólította fel a kormányfőt, hogy “a ciklusból hátralevő pár hónapra már ne ígérjen semmit”. Ha még négy évig maradna, “nem félmillió, hanem egymillió magyar menekülne el az országból, kiléptetne minket az Európai Unióból és a mostani hárommillió szegényből négymillió lenne” – írták. Az Együtt úgy látja, a miniszterelnök politikájával Magyarország jövőjét éli fel, s “maradibb és bezárkózóbb” beszédében ismét bebizonyította, hogy fél a modern, szabad és fejlődő világtól.

Kapcsolódó cikkek