Ez állhat a Jobbik akciója mögött

Ez állhat a Jobbik akciója mögött

Kiszelly Zoltán politológus szerint a Jobbik részvétet akar kelteni közösségi pénzgyűjtési akciójával, de azt "nem biztos, hogy hozzáteszi", hogy megszegte a szabályokat.

A politológust pénteken az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Vona Gábor pártelnök a nap folyamán bejelentette, a Jobbik közösségi pénzgyűjtést indít és egy kiáltványban a nemzetközi közvélemény támogatását kéri az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéstervezete miatt. A pártelnök azt mondta, az ÁSZ egy “számtalan sebből vérző eljárást” indított a Jobbik ellen, amelynek nyomán a pártnak várhatóan 660 millió forintot kell befizetnie. 

Kiszelly Zoltán közölte: a Jobbiknak volt tavasszal egy plakátkampánya, amelynek költségeit vizsgálta az ÁSZ, és a számvevőszék álláspontja szerint mintegy 330 millió forint olyan kedvezményt kapott a párt, amely “a hatályos jogszabályokkal szembemegy”, és ennek a dupláját kell visszafizetnie. Megjegyezte: ez egy régi szabály, kérdés, hogy eddig mennyire sikerült betartatni.

Szerinte kérdés, van-e ennyi pénze a pártnak; hozzátette, úgy véli, ha van is, nem abból akarják befizetni, lehetőséget látnak arra, hogy mikroadományokért a szavazókhoz forduljanak. Úgy folytatta, ez is egy téma, amellyel megszólíthatják a szavazókat, mert a párt előző témája, a bérunió, úgy tűnik, nem volt sikeres.

Kiszelly Zoltán kitért arra is: a fővárosi liberális értelmiség “papíron kiszámolta”, hogy a Jobbik és a baloldali ellenzék összes szavazója együtt majdnem annyi, mint a Fidesz kétmillió választója, de ez a valóságban nem biztos, hogy működik. Szerinte ez kétségbeesés, a baloldal látja, hogy nem tud nyerni, és a Jobbikra is szüksége van.