A politológus szerint a kormány lesz a befutó

A politológus szerint a kormány lesz a befutó

Kiszelly Zoltán politológus szerint a számok azt mutatják, hogy a kormánypártok "utcahosszal vezetnek", és mint 2014-ben, nincs kormányváltó hangulat azok körében, akik el akarnak menni szavazni.

Kiszelly Zoltán szombaton az M1 aktuális csatornán azt mondta, lehet, hogy az egész lakosságban többen kritikusak a kormánnyal különböző okok miatt, de azok között, akik el akarnak menni szavazni, többségben vannak a kormány támogatói.

Hangsúlyozta, az ellenzéki pártok a legelutasítottabbak, többen utasítják el őket, köztük a Jobbikot is, mint a kormánypártokat. Az ellenzéki szavazók aktivitása alacsonyabb, mint a kormánypártiaké, ezért szerinte az ellenzéki pártok “túlélésre játszanak”, főként a szétaprózódott baloldalon. Próbálnak frakcióval bejutni a parlamentbe, amihez legalább öt képviselőre van szükségük – tette hozzá.

Az ellenzék idei tevékenységét értékelve azt mondta az ellenzéki térfélen volt mozgás, de a 2013-as mintát követve Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökével ugyanúgy nem tudtak mit kezdeni. Hozzátette: az MSZP megpróbálta megőrizni vezető szerepét a baloldalon, “de ez nem sikerült”, és innentől kezdve legkésőbb októberre Gyurcsány Ferenc vette át a kezdeményezést, valamint “nevető harmadikként” az LMP is tudott profitálni a baloldali megosztottságból. Az MSZP és a DK versenyez, hogy melyikük legyen a baloldal vezető ereje – tette hozzá.