"Jó lenne, ha a kormánypártok finanszírozását is ellenőriznék"

"Jó lenne, ha a kormánypártok finanszírozását is ellenőriznék"

Az MSZP szerint több ezer gyereknek továbbra sincs diákigazolványa.

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, a Miniszterelnökség Kossuth Lajos téri épülete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, újra több ezer diáknak és családjuknak okozott problémát a január 3-i iskolakezdés, mert a nyáron átalakított, a diákigazolványok igénylését kezelő informatikai rendszer továbbra sem működik.
    Szerinte több ezer diáknak – nem tudni pontosan mennyinek – nincs érvényes diákigazolványa, csak az iskola által kiállított ideiglenes igazolása.
    Hozzátette, karácsony előtt jártak le ezek az igazolások és a diákok, amikor újat akartak kérni, azzal szembesültek, hogy az informatikai rendszer leállt.
    Szerinte több ezer diák úgy kezdte meg az évet, hogy érvénytelen igazolással utazott az iskolába. Ennek pedig az a veszélye – folytatta -, hogy a gyereket megbüntetik a tömegközlekedési eszközökön.
    Bangóné Borbély Ildikó felszólította az okmányirodákért felelős Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy oldják meg a problémát.
    A képviselőt kérdezték arról, hogy Heiko Krestchmer, az MSZP kampánytanácsadója a 168 Órának adott interjúban arról beszélt, hogy egy adagnyi populizmusra is szüksége lenne a pártnak a kampányban. Bangóné Borbély Ildikó közölte, az MSZP választási programja választ ad a magyar emberek problémáira, és ha ebbe belefér egy kis populizmus, akkor azt kell csinálni.

Kapott kérdést arról is, hogy a 24.hu szerint tiltott pártfinanszírozás gyanúja merül fel azzal kapcsolatban, ahogy az MSZP rendezni akarta az adósságát a D-Net Informatika Kft.-vel szemben. A képviselő azt mondta, feltételezésekre nem kíván válaszolni. Rögzítette, az MSZP mindig minden pártfinanszírozási törvényt betartott. Érdekesnek nevezte, hogy a tiltott pártfinanszírozás kérdése az elmúlt időszakban csak az ellenzéki pártokkal szemben merül fel. Hozzátette, jó lenne, ha a kormánypártok finanszírozását is ellenőriznék.