Hiányszakmákra indítanak ösztöndíjprogramot

Hiányszakmákra indítanak ösztöndíjprogramot

A városban felmért hiányszakmák betöltésére indítanak ösztöndíjprogramot a Nógrád megyei Balassagyarmaton 18-35 év közötti fiatalok számára. Erről tájékoztatta az önkormányzat csütörtöki döntéséről az alpolgármester az MTI-t.

Csach Gábor (Fidesz-KDNP) elmondta: az önkormányzat 200 millió forintot nyert az Emberi Erőforrás Operatív Program “Esély otthon” pályázatán, ebből finanszírozzák az ösztöndíjat más, a fiatalokat megtartó programok mellett.

Összesen 48 millió forintot költenek a kétéves ösztöndíjprogramra, amelyben évente 20-20 balassagyarmati lakóhellyel rendelkező, vagy a városba költöző 18-35 év közötti fiatalt támogatnak havi 100 ezer forinttal – közölte.  

Kiemelt célnak nevezte az alpolgármester a hiányszakmák pótlását. Ezek között említette az angol nyelvtanári, a gépész- tervező mérnöki, az informatika tanári,a  gyógypedagógusi, vagy a szülész, belgyógyász, pszichiáter, tüdőgyógyász munkaköröket.

Az önkormányzati rendelet értelmében az első évi támogatásra március 16-ig pályázhatnak a fiatalok, azonos hiányszakma esetén a rosszabb szociális helyzetben lévő jelentkezőt kell választania a testületnek.

A nyertes pályázónak a támogatás után legalább annyi időt kell majd a városban élnie, mint ameddig az ösztöndíjat kapta, és szándéknyilatkozatot kell aláírnia egy balassagyarmati munkáltatóval arról, hogy nála munkaviszonyt létesít.

Csach Gábor elmondta: az Esély otthon program keretében más módon is segítik, hogy a fiatalok helyben építsenek egzisztenciát, alapítsanak családot. Így 11 önkormányzati bérlakást alakítanak ki és rendeznek be, ezeket fiatalok, párok, családok vehetik igénybe két évig úgy, hogy csak rezsit fizetnek. 

Önismereti, párkapcsolati, pályaválasztási tréningekkel segítik a 16-35 év közöttiek életpálya-tervezését, munkaszerzési esélyeit, és ifjúsági pontot is kialakítanak, ahol két fiatalt főállásban foglalkoztatnak. A teljes pályázati program 42 hónapon keresztül tart.