"A Fidesz nem tanult Hódmezővásárhelyből"

"A Fidesz nem tanult Hódmezővásárhelyből"

A Jobbik szerint a Fidesz nem tanult a hódmezővásárhelyi választáson kapott pofonból, nem tanulta meg, hogy az embereket nem lehet "hülyének" nézni.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, nem lehet minden létező problémára azt a választ adni, hogy Soros, Brüsszel vagy ENSZ. 

Soros György volt-e az, aki azt mondta, be kell engedni titokban 2300 migránst és még húszezret pénzért? Brüsszel mondta-e, hogy “maffiamódszerekkel szét kell lopni az országot”? Az ENSZ mondta-e, hogy “le kell rohasztani” a kórházakat, iskolákat – sorolta kérdéseit Jakab Péter, amelyekre szerinte a válasz nemleges, hiszen e lépéseket Orbán Viktor saját maga tette meg. Hangsúlyozta, hogy Orán Viktor évek óta nem tesz mást, mint “10 ezer milliókból” gyűlölködik, eközben Sátoraljaújhelyen elfogytak a gyerekorvosok, és a korrupcióval minden dolgozó zsebéből 1 millió forintot vettek ki 2010 óta.

Erre a kormányzati teljesítményre mondtak nemet a választók Hódmezővásárhelyen és erre fognak nemet mondani április 8-án országosan is – szögezte le a Jobbik szóvivője. Orbán Viktor miskolci nyilatkozatával kapcsolatban Jakab Péter arra kérte a miniszterelnököt, hogy “fogja vissza magát” és ne fenyegesse Miskolcot azzal, hogy oda fognak költözni a migránsok, akiket ő maga engedett be.

Kapcsolódó cikkek